Oktatás, választás
Középiskolásoknak szóló vetélkedőt indít az NVI
A fődíj az Európai Parlament tájékoztatási irodájának jóvoltából egy strasbourgi utazás, amelyen a győztes intézmény 24 diákja vehet részt.
2015.09.30 11:48MTI
Országos középiskolai vetélkedőt indít a Nemzeti Választási Iroda (NVI), az Európai Parlament magyarországi tájékoztatási irodája és a Civitas Egyesület "Túl az első X-en" - Tehetsz a jövődért, válassz! címmel. A verseny célja, hogy a fiatalok megismerjék a magyar és az európai uniós demokratikus intézmények, valamint a választások jelentőségét.
Pálffy Ilona, az NVI elnöke a vetélkedőről tartott szerdai, budapesti sajtótájékoztatón azt mondta: régóta probléma, hogy a fiatalok nem elég aktívak a választásokon, ezért időről időre szeretnék őket valamilyen formában ösztönözni a részvételre.
Hozzátette, hogy a most induló vetélkedőn - amelyet évente szeretnének majd megrendezni - nemcsak a diákok lexikális tudására lesznek kíváncsiak, hanem a kreativitásukat is próbára teszik, például kampányplakátokat kell tervezniük, amelyeket egy kiállításon a nagyközönségnek is bemutatnak majd.
Lővei Andrea, az Európai Parlament magyarországi tájékoztatási irodájának vezetője úgy fogalmazott, folyamatos párbeszédre van szükség a fiatalokkal, nem elég, ha csak választások idején szólítják meg őket. Hozzátette, az elképzelések szerint európai parlamenti képviselőket is bevonnak majd a döntő lebonyolításába.
Gál Tibor, a Civitas Egyesület ügyvezető igazgatója kiemelte, a szervezet 1994 óta dolgozik azért, hogy a fiatalokkal megismertesse a demokrácia működését. A vetélkedő részleteiről annyit árult el, hogy az első körben egy tesztet kell majd kitölteniük a csapatoknak, a következő fordulókban pedig kreatívabb feladatokat kell megoldaniuk, amelyekhez azonban alapos háttértudásra lesz szükség.
A versenyre 14 és 18 év közötti négyfős csapatok jelentkezését várják, egy iskola több csapatot is indíthat. Az iskolai és a regionális fordulók után 2016 áprilisában lesz az országos döntő. A fődíj az Európai Parlament tájékoztatási irodájának jóvoltából egy strasbourgi utazás, amelyen a győztes intézmény 24 diákja vehet részt. Emellett egy brüsszeli utazás és értékes tárgynyeremények is gazdára találnak.
A vetélkedőre november 3-ig lehet jelentkezni, a versenyről további információk a www.valasztas.hu oldalon és a Facebookon olvashatók.