Hallgatás
Robbanás egy szombathelyi gyárban!
Nem hívtak mentőt, nem riasztották sem a rendőrséget, sem a katasztrófavédelmet. Lapértesülések szerint hárman égtek meg, a kórházba azonban csak ketten jutottak.
2015.06.10 21:03ma.huSúlyos égési sérülésekkel érkezett több fiatal a szombathelyi Markusovszky kórház sürgősségi osztályára. Egyiküket Győrbe kell átszállítani, annyira súlyos az állapota, légúti sérülése is van. A hírek szerint hárman sérültek, a kórházigazgató mindössze kettőről tud.
A Vaol.hu szerint a robbanás egy szombathelyi gyárban történ, valószínűleg egy gép robbant fel. A megyek Katasztrófavédelem és Rendőr-főkapitányság az ügyről semmit sem tudott, hozzájuk bejelentés nem érkezett. Sőt, a mentőket sem értesítették, a saját lábukon mentek be a kórházba a sérültek.
A hatóságok azóta kivonultak a helyszínre, folyik a tényfeltárás.
A robbanás a budapesti székhelyű Farbax Kft. telephelyén történt. Az Opten cégadatbázis szerint a vállalkozás végelszámolás alatt áll, évek óta nem működő honlapja szerint irodakellékek újrahasznosításával foglalkozott.