Finanszírozási segítség
A Magyar Mentőmotor Alapítvány kapta idén a gödöllői Erzsébet-bál bevételét
Másfél millió forintot adott át csütörtökön a Magyar Mentőmotor Alapítványnak csütörtökön Gémesi György, Gödöllő polgármestere. Az összeg a második gödöllői Erzsébet-bál bevétele.
2014.12.18 19:53MTI
A polgármesteri hivatal kommunikációs igazgatója, Péterfi Csaba elmondta: az alapítvány a támogatást többek között védőeszközökre, speciális bukósisakok vásárlására és a mentőmotorra szükséges felszerelésre fordítja. Emlékeztetett rá: az első mentőmotor Gödöllőn állt szolgálatba annak idején.
A kommunikációs igazgató felidézte: az idén november 15-én lezajlott Erzsébet-bált két évvel ezelőtt azzal a céllal hívták életre, hogy a királyné nevéhez és szellemiségéhez híven minden alkalommal egy-egy nemes célt támogassanak. Az első alkalommal a koraszülöttek mentésével foglalkozó Peter Cerny Alapítvány kapta meg a rendezvény bevételét, idén pedig a Gödöllő térségében is tevékenykedő Magyar Mentőmotor Alapítvány.
Hozzátette: a mentőszolgálat különleges egységének tagjai speciális körülmények között dolgoznak, az elismeréssel egyúttal munkájuk fontosságára is szerették volna ráirányítani a figyelmet.