1500-2000 ember a fővárosban
A kafetéria megadóztatása ellen tüntetett a Vasas Szakszervezet
Budapesten kívül több vidéki városból, így Kecskemétről, Dunaújvárosból, Gyöngyösről is jöttek szakszervezeti tagok, körülbelül 1500-2500 ember volt jelen a megmozduláson.
2014.11.17 19:35MTI
A kafetéria juttatások tervezett adóemelése ellen demonstrált a Vasas Szakszervezeti Szövetség hétfőn délután a parlament előtt. Balogh Béla, az érdekképviselet országos elnöke a demonstrációt követően az MTI-nek elmondta, hogy Budapesten kívül több vidéki városból, így Kecskemétről, Dunaújvárosból, Gyöngyösről is jöttek szakszervezeti tagok, körülbelül 1500-2500 ember volt jelen a megmozduláson.
Hangsúlyozta, hogy a nyomott magyar bérek mellett jelentős érvágás lenne a munkavállalók részére a kafetéria juttatások tervezett mértékű megadóztatása, mint fogalmazott, "sokan az Erzsébet utalvánnyal teszik az asztalra a mindennapi kenyerüket".
Sérelmezte, hogy a törvénytervezettel kapcsolatban senki nem egyeztetett velük, nem volt érdemi párbeszéd. "Ezért úgy gondoltuk, hogy eljövünk és bekiabálunk, hogy mi a gondunk" - mondta.

A tüntetéssel egyidőben tartott sajtótájékoztatón Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője bejelentette, hogy a kafetéria adóterhe nem változik jövőre.
Az adótörvény-javaslathoz benyújtott módosításokat ismertetve a politikus közölte: a változás annyi lesz, hogy a juttatás felső határa 450 ezer forintra csökken, és a 200 ezer forint feletti rész csak SZÉP-kártyán nyújtható majd.