Devizahitelek
A Porsche Bank ügyében is irány az Alkotmánybíróság
Az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordul a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla a Porsche Bank Zrt. magyar állam ellen indított devizahiteles perében, amelyet egyben az Ab határozatáig felfüggeszt.
2014.10.14 12:28MTIA végzés indoklásában a bíró kifejtette: azért fordul az Ab-hoz, mert álláspontja szerint az első devizahiteles törvény (2014. évi XXXVIII. törvény) több ponton sérti az alaptörvényt, így például a jogállamiság elvét, a tisztességes eljáráshoz való alkotmányos alapjogot, valamint veszélyezteti a jogbiztonság elvét.
Elhalasztotta az ítélethirdetést az ítélőtábla a Summit Pénzügyi Zrt. perében
A Fővárosi Ítélőtábla október 28-ra halasztotta a másodfokú ítélet kihirdetését a Summit Pénzügyi Zrt. által a magyar állam ellen indított devizahiteles perben a keddi tárgyaláson.
A Fővárosi Törvényszék első fokon elutasította a felperes pénzügyi intézmény keresetét, az ítélet ellen a hitelintézet fellebbezett. Ebben első helyen az elsőfokú ítélet módosítását, második helyen pedig annak hatályon kívül helyezését kérte. Mindkét esetben kérte továbbá azt, hogy a bíróság forduljon az Alkotmánybírósághoz, illetve kérjen előzetes döntéshozatalt az Európai Bíróságtól.
Az ítélőtábla a keddi tárgyaláson nem hozott végzést a két utóbbi kérelemről.