Devizaperek
Jogerős a Széchenyi hitelszövetkezet ellen hozott ítélet
Visszavonta a fellebbezést a magyar állam a Széchenyi István Hitelszövetkezet ügyében hozott első fokú ítélet ellen, így, miután a hitelszövetkezet nem nyújtott be fellebbezést, nem került sor a csütörtökre kitűzött tárgyalásra a Fővárosi Ítélőtáblán, s az ítélet jogerőre emelkedett.
2014.10.02 10:18MTI
A bíróság első fokon elutasította a hitelintézet keresetét. Az ítélőtábla közölte: az alperes magyar állam képviselője szerdán benyújtott beadványában a fellebbezést visszavonta.
Az ítélőtábla ezért a felperes hitelszövetkezetet tájékoztatta arról, hogy a csütörtöki tárgyaláson nem kell megjelennie. A tárgyalóteremben ismertetett végzés szerint a Fővárosi Ítélőtábla az iratokat visszaküldi az első fokon eljáró bíróságnak.
Az alperes jogi képviselője a részletek ismertetése nélkül újságíróknak elmondta: az ítélet indoklása miatt nyújtották be a fellebbezést. Szeptember 3-án az első fokú tárgyaláson a törvényszék megállapította: a felperes hitelintézet általános szerződési feltételei egyedül a felmondhatóság törvényi elvének feleltek meg, a további hat kritériumnak nem, így azok tisztességtelenek és így érvénytelenek.
A bankok által indított devizahiteles perek alapjául szolgáló, nyáron elfogadott devizahiteles törvény szerint a fogyasztói hitelszerződések egyoldalú módosítása tisztességtelen és érvénytelen.
Ezt az állítást a bankok megpróbálhatják megdönteni, ha a bíróság előtt bizonyítják, hogy szerződéseik megfelelnek az egyoldalú módosítások tisztességességével kapcsolatban támasztott feltételeknek. Ezeket a követelményeket a Kúria jogegységi határozata és a devizahiteles törvény is tartalmazza.