Önkormányzat 2014
Takács Krisztián a Jobbik győri polgármesterjelöltje
Takács Krisztián, a helyi pártszervezet vezetője indul a Jobbik színeiben az októberi önkormányzati választáson a győri polgármesteri posztért.
2014.08.11 16:54MTI
"Vérfrissítésre van szükség itt, Győrben is" - hangsúlyozta Szávay István, a párt országos alelnöke, bemutatva a 27 éves, történész végzettségű, az elmúlt négy évben a megyei önkormányzat tagjaként is tevékenykedő politikust.
Szavai szerint ő az egyetlen valós alternatíva a jelenleg városvezetéssel szemben, hiszen "a szétaprózódott, koncokon mai napig is marakodó, megegyezni az utolsó pillanatig is képtelen" baloldal nem tud alapvető változást elérni.
Mint mondta, a Jobbik mára Magyarország második legerősebb pártjává vált, az önkormányzati választásokon pedig önállóan indul minden megyei jogú városban és a tízezresnél népesebb települések döntő többségében, valamint a fővárosi kerületekben. Több ezren indulnak a képviselőségért a párt színeiben, mindannyian becsületes, tisztességes, felkészült és a helyi viszonyokat jól ismerő emberek - tette hozzá.
Úgy véli, jó esélyük van arra, hogy nagyobb települések irányítását veszi át a választás eredménye alapján a Jobbik, saját polgármestert adva és képviselő-testületi többséget szerezve.
Hozzátette: akárcsak az országgyűlési választáson, októberben is a megélhetés, a rend és az elszámoltatás fogalmi hármasa köré szerveződik programjuk. Takács Krisztián arról beszélt, hogy elérhető, átlátható és emberközeli városvezetést szeretne kialakítani.
Legfőbb céljai között a helyi infrastruktúra, benne a közösségi közlekedés javítását, bővítését, a kör- és sugárutak rendszerének kialakítását, a várost keletről elkerülő főút mihamarabbi megépítését, valamint Győr barokk arculatának megőrzését említette.
