Paksi paktum
Az LMP szerint a kormányzat átgondolatlanul ugrott bele a paksi bővítésbe
Képviselőjük az MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. ellen indította a pereket, hogy megkaphassa a bővítés ütemterveit, illetve hatástanulmányait.
2014.05.14 14:12MTI
Az LMP szerint egyre nyilvánvalóbb, hogy a kormányzat és Orbán Viktor miniszterelnök meggondolatlanul és előkészítés nélkül "ugrott bele" a paksi bővítésbe, miközben nem gondoltak bele, hogy ez mivel fog járni.
Szél Bernadett, a párt társelnöke erről azt követően tartott Budapesten sajtótájékoztatót, hogy két ügyben is újabb tárgyalási fordulón van túl a Szekszárdi Törvényszéken. A képviselő az MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. ellen indította a pereket, hogy megkaphassa a bővítés ütemterveit illetve hatástanulmányait.
A politikus azt mondta, a Zrt. képviselői időhúzásra játszanak és már csak egyetlen érvet tudnak felhozni az iratok kiadása ellen, mégpedig azt, hogy a hatástanulmányok a döntés előkészítéséhez szükségesek.
Szél Bernadett közölte: ellenérvként az Alkotmánybíróság egyik határozatát állította szembe, amelyik szerint nem elég pusztán a döntéselőkészítésre hivatkozni, ezt érdemben meg is kell indokolni, úgy, hogy az indoklást a bíróság tartalmilag is felülvizsgálhatja.
Elmondta, hogy a tárgyaláson olyan ütemterv sablonokat is megmutattak számára, amelyeken a minősített adatokat kitakarták. Véleménye szerint ezekből kiderül, hogy három megvalósítási megállapodást készítenek elő, mégpedig úgy, hogy hat-nyolc hónap van a technikai ajánlattételre, tíz hónap pedig a megállapodás megkötésére.
A törvényszék nem hozott ítéletet, az ügyet áthelyezte a Szekszárdi Járásbíróságra - közölte.