Az Etele téri aluljáró is tltott lesz
Módosult az életvitelszerű közterületi tartózkodást tiltó rendelet
A határozat szerint jogellenes lesz az életvitelszerű tartózkodás a 4-es metró átadása után a Kelenföld vasútállomásnál lévő (Etele téri) aluljáróban is.
2014.01.29 10:37MTI
A határozat szerint jogellenes lesz az életvitelszerű tartózkodás a 4-es metró átadása után a Kelenföld vasútállomásnál lévő (Etele téri) aluljáróban is. A további közterületekről november 14-én már döntött a közgyűlés.
A rendeletmódosításba mérlegelés nélkül két kerületi döntést is be kellett építeni. Az újpesti önkormányzat a korlátozás alá eső területek számának emelését kérte, a XIII. kerület pedig enyhítést kért.
Az MSZP módosító javaslatot nyújtott be, amelyben azt indítványozta, hogy a főpolgármester folytasson tárgyalást a polgármesterekkel, és minden kerületben jelöljenek ki olyan közterületet, ahol lehet ételt osztani.
Az indítvány nem kapott többséget. Az eredeti javaslatot a Fidesz-KDNP és a Jobbik 21 igen szavazatával, a PM és az MSZP tartózkodása mellett fogadták el.