5-11 százalékos emelés
Bérpótlékot kapnak a szociális és gyermekvédelmi területen dolgozók
Bérpótlékot kapnak a szociális, a gyermekvédelmi és gyermekjóléti ágazatban dolgozók januártól.
2014.01.01 09:07MTIAz ágazati bérpótlék összege személyenként 5-11 százalékos béremelést jelent, ami havi 6-17 ezer forinttal emeli meg a szociális, a gyermekvédelmi és gyermekjóléti területen dolgozók fizetését. Az érintettek a magasabb összeget először márciusban kapják majd meg, de az visszamenőleg, tehát már a januári bérükre is vonatkozik.
A kormány 9,2 milliárd forintot különített el az ágazati béremelésre. Balog Zoltán emberi-erőforrás miniszter az intézkedés bejelentésekor azt mondta, a szociális szférát érintő életpályamodellt kell kidolgozniuk, annak első lépése a béremelés.
Ez összesen mintegy 73 ezer szakdolgozót és körülbelül 20 ezer technikai munkatársat jelent.