Négy alkalommal vidéken
Harminchétszer ülésezett idén a kormány
Harminchétszer ülésezett az idén a kormány, ebből négy alkalommal vidéken. A tanácskozások során mintegy 1700 törvényjavaslatot, kormányrendeletet és -határozatot tárgyaltak meg a miniszterek, a 2010-es kormányváltás óta a legtöbbet.
2013.12.26 08:45MTI
Ez derül ki a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnak (KIM) az MTI érdeklődésére készített összeállításából. A kabinet az első félévben hússzor, a másodikban pedig tizenhétszer tanácskozott, többször éjszakába nyúlóan.
A megbeszélések rendszerint a Parlamentben zajlanak, ám a kormánytagok idén több kihelyezett ülést is tartottak: januárban Vásárosnaményban, áprilisban a Baranya megyei Kémesen, júniusban Fertődön, legutóbb pedig augusztusban Székesfehérváron.
A KIM tájékoztatása szerint az idei 37 tanácskozásán csaknem 1370 napirendi pontot tárgyalt meg a kabinet, ami a legtöbb a 2010-es kormányváltás óta.
A - benyújtótól függetlenül - megvitatott törvényjavaslatok, továbbá kormányrendeletek és -határozatok száma mintegy 1700 volt ebben az évben, ami szintén rekordnak számít a 2010-es 533-hoz, a 2011-es 1114-hez és a tavalyi 1287-hez képest.
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


