Eszméletlen nőt találtak egy lakásban

Újabb képek a helyszínről: Délután várható a bomba hatástalanítása

A Ferencvárosban talált bomba kiemelése és hatástalanítása azonnal elkezdődik, amint a környéket kiürítették, ez kedd délután várható - mondta a honvédelmi miniszter újságíróknak, miután a helyszínen tájékozódott a megtett intézkedésekről.

Újabb képek a helyszínről - Óriásbomba Ferencvárosban képgaléria

2008.07.29 12:37MTI

A főváros IX. kerületében hétfőn találták meg a kéttonnás, második világháborús bombát egy régi malomépület bontásakor, a Vaskapu utca 41. szám alatti telken. Szekeres Imre a Tóth Kálmán és a Vaskapu utca kereszteződésében tartott kedd délelőtti sajtótájékoztatón elmondta: a bomba rendkívül nagy, komoly munka vár a tűzszerészekre. 

A bombáról annyit közölt, hogy az függőlegesen helyezkedik el, egy része betonba van ágyazódva; az elsődleges szakértői vélemények szerint 8 olyan típus ismert, amelynek megfelelhet. A hatástalanítás ideje a bomba típusától függ - tette hozzá. Bánsághi Tamás alpolgármester közölte: a kiürítés a IX. kerület lakóinak egyharmadát érinti. Mint mondta, nagyon fontos, hogy mindenkit evakuáljanak a környékről, hiszen az utóbbi időben nem találtak ekkora bombát. 

Tájékoztatása szerint a fekvőbetegeket a Szent István Kórház veszi fel, a lakosokat pedig átmenetileg a kerület két iskolájában helyezik el. Az alpolgármester felhívta a figyelmet arra, hogy a keddi napon senki ne próbálja megközelíteni a lezárt területet. A művelet késő estig is eltarthat - jelezte. Az MTI a helyszínen egy tűzszerésztől úgy értesült, hogy a bomba robbanás esetén 300 méteren belül halálos. A helyzetet nehezíti, hogy a gyújtószerkezet a bombának azon a részén van, amit törmelék és beton fed. 

A hatástalanítást csak akkor tudják megkezdeni, ha előbb rendkívül óvatosan kiemelik a bombát. Tűzszerészektől a távirati iroda úgy tudja, hogy a bombatestet ki kell vésni a betonból, ami rendkívül kényes művelet. A Tóth Kálmán utcát az építkezési terület előtt rendőrségi szalaggal zárták le, a Vaskapu utcai oldala viszont egy ideig nyitott volt. A Vaskapu utcában 10 óra körül még sok helyi lakost lehetett látni, akik sétáltak, beszélgettek, próbáltak információhoz jutni. Fél 11 körül itt is megkezdődött a kiürítés - jelentették az MTI tudósítói a helyszínről. 

Az építési terület, amelyen a régi malom bontását végzik, építési törmelékkel, fa- és fémhulladékkal van borítva, három nagyobb munkagép áll itt. Az MTI úgy tudja, ezekhez közel, nagyjából az építési terület közepén találták a bombát, amely egy mélyedésben van, így a telek széléről nem lehet látni.

Eszméletlen nőt találtak egy lakásban

Eszméletlen nőt találtak az egyik lakásban abban a körzetben, amelyet egy második világháborús bomba miatt kedden kiürítenek a főváros IX. kerületében - jelentették a védelmi bizottság tájékoztatása alapján az MTI tudósítói a helyszínről. A nőt a mentők kórházba szállítják.

Viszonylag kevesen vannak a befogadóhelyeken

Viszonylag kevesen tértek be eddig a befogadóhelyekre a IX. kerületben, ahol egy második világháborús bomba miatt kedd reggel óta tart egy körzet kiürítése - jelentették az MTI tudósítói a helyszínről. Az otthon talált lakókat ideiglenesen a Telepy utcai és a Bakáts téri általános iskolában helyezik el, ahová délelőtt csak néhányan mentek be. A Telepy utcai iskolában körülbelül harmincan várakoznak; az udvar miatt ide irányítják azokat, akiknek háziállatuk van. A betérő lakók adatait rögzítik. 

Az MTI tudósítói arról számoltak be, sokan szatyrokkal, táskával a kezükben várják, hogy visszamehessenek otthonukba. Több üzlet zárva van azokban az utcákban is, amelyek nincsenek lezárva. A járókelőket rendőrök tájékoztatják, akik elmondták azt is, hogy hamarosan megkezdik a terület hermetikus lezárását. Sok lakó azt sem tudta, miért kellett elhagynia lakását. A szokásosnál jóval gyengébb forgalom tapasztalható a lezárás előtt a kiürítésre váró egy kilométeres körzetben.
 
A 24-es és a 30-as villamosok még közlekednek, azonban mindössze egy-két ember utazik rajtuk, a megállókban is csak néhányan várakoznak. A Haller utcában a Balázs Béla utcától a rendőrök visszafordítják az autósokat. A Mester utcában a rendőrség hangosbemondón kéri a lakókat, hogy hagyják el a területet az Üllői út vagy a Ferenc körút irányában.
 
A BKV fődiszpécsere az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a körzetben addig közlekednek a járatok, amíg a kiürítés tart, azután csak akkor indulnak újra, ha az emberek visszatérhetnek otthonukba.

Polgárőrök is segédkeznek a kiürítésben

A polgárőrség is segíti a rendőrség munkáját a világháborús bomba miatt kiürített ferencvárosi területen - mondta Kardos Pál, a Budapesti és Agglomerációs Polgárőr Szövetség elnöke az MTI-nek kedd délelőtt. A polgárőrök a rendőrökkel közösen járőröznek az utcákon, hogy megvédjék a hátrahagyott értékeket és kimenekítsék a még ott tartózkodó embereket, emellett segítséget nyújtanak a terület zárásában is. 

Kardos Pál elmondta: a főváros több kerületéből küldtek polgárőröket az érintett IX. kerületi területre. Hetvenöt polgárőr a kiürítésben és a területzárásban segédkezik, de újabb embereket is bevonnak. A polgárőrök többsége a munkahelyén van, így csak azokat tudják mozgósítani, akik önként vállalkoznak erre, illetve szabadnaposak vagy szabadságukat töltik.
 
A polgárőrség vezetője elmondta azt is, hogy a hátrahagyott értékeket a rendőrség úgy biztosítja, hogy teljesen lezárja az utcákat, így amíg a bombát el nem szállítják, nemhogy illetéktelenek, még az ott lakók sem léphetnek az elzárt területre. Bánsági Tamás alpolgármester, a védelmi bizottság elnöke az MTI-nek elmondta: a terület lezárásában és kiürítésében jelenleg mintegy hatszázötven ember, köztük négyszáz rendőr vesz részt, de ha kell, a Készenléti Rendőrség állományából, illetve más kapitányságokról is vezényelnek át rendőröket a helyszínre.
 
A kiürítésben a vízművek, a gázművek és az Elmű szakemberei mellet mentők és polgári védelmisek, katasztrófavédelmi szakemberek is segédkeznek.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.