A vízügy később tájékoztat
Fekete-víz - tömeges halpusztulás Baranyában
Az értesülések szerint egy horgász néhány száz méter megtétele alatt két tucat élettelen csukát emelt ki a vízből és további nagyon sok haltetemet, illetve láthatóan az életéért küzdő, pipáló süllőt, harcsát, sügért látott.
2013.09.30 12:44MTI
Haladéktalan tájékoztatást kért az Ormánság területén átfolyó Fekete-víz Drávához közeli szakaszán történt aggasztó méretű halpusztulás miatt Tiffán Zsolt, az Ős-Dráva Program összehangolásáért felelős kormánybiztos, fideszes országgyűlési képviselő.
Több pécsi hírportál adta hírül hétfőn reggel, hogy tömeges halpusztulásra figyeltek fel a Fekete-víz Drávához közeli szakaszán Baranyában.
Az értesülések szerint egy horgász néhány száz méter megtétele alatt két tucat élettelen csukát emelt ki a vízből és további nagyon sok haltetemet, illetve láthatóan az életéért küzdő, pipáló süllőt, harcsát, sügért látott. A pusztulás a múlt héten kedden kezdődött. Szürkés, zöldes, habos volt a víz és a halak megfulladtak, nem jutottak elegendő oxigénhez - jelentették a hírportálok.
Tiffán Zsolt hétfői közleménye szerint a politikus tájékoztatást kért a Duna-Dráva Nemzeti Park igazgatójától, a Dél-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatójától, valamint a Dél-Dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség igazgatójától a kialakult helyzetről, annak okairól és a lehetséges megoldásokról.
Úgy fogalmazott: "az Ormánság fellendítésének munkája forog veszélyben akkor, amikor valaki vagy valakik károkozó tevékenysége veszélyezteti az Ormánság természeti értékeit és élővilágát, ezért a leghatározottabban fellépek ennek védelmében".
Az MTI az ügyben kereste a Dél-Dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőséget; a szervezet későbbre ígért tájékoztatást.