Belügyminisztériumi támogatással

Romák a rendvédelemben

Tizedik alkalommal rendezi meg a roma fiataloknak szóló rendészeti pályaorientációs tábort a Belügyminisztérium.

2013.07.25 15:59MTI

Véberné Rostás Krisztina, a tárca romaügyi referense csütörtökön arról tájékoztott, hogy a hatnapos táborban 50 fiatalt látnak vendégül a héten, a költségeket a minisztérium állja. A tábor lényege, hogy a fiatalok tanulmányozhatják a rendvédelmi szervek munkáját és a felvételi követelményeket. A pályaválasztás előtt állók rendőrökkel, tűzoltókkal, a katasztrófavédelem és a büntetés-végrehajtás területén dolgozó szakemberekkel ismerkedhetnek meg.

A romaügyi referens jelezte: a táborozók próbafelvételit is tehetnek, ami fizikai felmérésből, pszichológiai alkalmassági, illetve műveltségi tesztekből áll. Ennek lényege, hogy a fiatalok fel tudják mérni a követelményeket és a valódi felvételiig felkészülhessenek - tette hozzá.

Az érintettek csütörtökön az ORFK Rendészeti Szervek Kiképző Központjában tett látogatást, ahol egyebek mellett vezetéstechnikai és lövészeti bemutatókat tartottak nekik. A programok között szerepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér tűzoltó-parancsnokságán, az ORFK Dunakeszi Oktatási Központjában és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karán tett látogatás is.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.