Fővárosi Törvényszék
Együtt - A Korszakváltók Pártja néven bejegyezték Bajnai pártját
Együtt - A Korszakváltók Pártja néven bejegyezte Bajnai Gordonék pártját a Fővárosi Törvényszék.
2013.07.11 15:18MTI
A jogerős döntésről a párt adott tájékoztatást. Felidézték, hogy a Bajnai Gordon volt miniszterelnök nevével fémjelzett párt márciusi megalakulása után azonnal megkezdődött a bejegyzési eljárás, amelynek során a törvényszék hiánypótlásra és névmódosításra szólította fel a szervezetet.
Azt is közölték, hogy a párt továbbiakban is használni fogja az Együtt 2014 elnevezést. A párt eredetileg az Együtt 2014 Választói Szövetség Párt elnevezést használta volna hivatalosan, a bíróság azonban így nem vette nyilvántartásba, mondván, hogy hasonló néven korábban több szervezet is nyújtott be kérelmet.
A párt - amelynek társelnökei Szigetvári Viktor, Juhász Péter és Kónya Péter - egy hónappal ezelőtt módosította nevét Együtt - a Korszakváltók Pártja elnevezésre. Tordai Csaba, az Együtt jogi képviselője akkor azt közölte: 2012 novemberében - tehát már Bajnai Gordon "zászlóbontása" után - Együtt 2014 Párt néven tíz magánszemély pártot alapított, ez foglalja az Együtt 2014 nevet.
A bejegyzés alatt álló párt elnöke Tiner György egykori szocialista önkormányzati képviselő, míg alelnöke Bódás Bianka, a Magyar Szociáldemokraták Pártja szóvivője - tette hozzá. Bajnai Gordon pártjának létrejöttét március 8-án jelentették be, a szervezet akkor egyúttal szövetséget kötött az LMP szétválásával létrejött Párbeszéd Magyarországért nevű párttal.