Újra elfogadhatják
Rogán: változtatnak a takarékszövetkezeti törvényen
Lesz olyan módosítás például, amely a tőkemegfelelési mutatót érintően kedvező lesz a takarékszövetkezeteknek.
2013.07.03 18:29MTI
Változik a takarékszövetkezeti törvény, miután azt Áder János köztársasági elnök megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek - közölte a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján, kérdésre válaszolva.
Rogán Antal példaként azt mondta, hogy lesz olyan módosítás, amely a tőkemegfelelési mutatót érintően kedvező lesz a takarékszövetkezeteknek.
A politikus hangsúlyozta, az államfő sem vitatta a szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról szóló törvény eredeti célját. A jövőben is biztonságban kell lennie minden takarékszövetkezeti betétnek és részjegynek - emelte ki a frakcióvezető.
Áder János azért küldte vissza a jogszabályt az Országgyűlésnek, mert több ponton sem ért egyet az abban foglaltakkal. Az államfő hangsúlyozta: a jogbiztonság elvére és a "normavilágosság követelményére figyelemmel" a törvény szövege pontosításra szorul a jogrendszerbe való beilleszkedés érdekében.
A múlt kedden beterjesztett és kivételes sürgős eljárásban megtárgyalt javaslatot csütörtökön fogadta el az Országgyűlés 214 igen és 42 nem szavazattal. A jogszabály célja a preambulum szerint a takarékszövetkezeti szektor átalakítása, mivel annak tőkeellátottsága alacsony, szervezettsége és szolgáltatási szintje nem megfelelő, és félő, hogy jelenlegi formájában nem lesz hosszú távon működőképes.
A takarékszövetkezeti törvényt és az államfő által kedden visszaküldött másik két jogszabályt még a nyári szünet előtt, e hét pénteken újra elfogadhatja a parlament.
Utóbbi két jogszabállyal kapcsolatban Rogán Antal sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az egyházügyi törvény esetében orvosolják a jogalkotási hibát, továbbá jelezte, osztják a köztársasági elnök álláspontját abban a kérdésben is, hogy a negyedik alkotmánymódosítással összefüggő törvénycsomagnak a médiatörvényt átíró egyik passzusa nem felel meg az alaptörvénynek. Ezért a módosításnak ezt a részét visszavonják, és egy újat nyújtanak be helyette - közölte.
Kapcsolódó írások:
- A takarékok még egyszer egyeztetnének a törvényről - videón egy másik vélemény
- Feljelentés a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet ügyében
- Áder döntése lehetőség a normális takarékszövetkezeti integrációra?
- PM: a takarékszövetkezeti törvény célja egy állami maffiabank létrehozása
- Visszaküldte az államfő a parlamentnek a takarékszövetkezeti törvényt
- Áderben reménykedik a takarékszövetkezeti szövetség