Sürgős döntések
A parlament összehívását kezdeményezi a jövő hétre a Fidesz
A nyári rendkívüli ülésszakot tartó Országgyűlés a tervek szerint ezen a héten szerdán és csütörtökön ülésezett volna utoljára a nyári szünet előtt.
2013.06.26 04:29MTI
A Fidesz azt kezdeményezi, hogy jövő csütörtökön és pénteken is ülésezzen és még a nyári szünet előtt döntsön az országgyűlési választókerületek határainak módosításáról a parlament. Erről Rogán Antal frakcióvezető számolt be a Hír Tv Magyarország élőben című műsorában kedd este. Délelőtt a parlamenti pártok képviselői a Fidesz kezdeményezésére négypárti egyeztetést tartottak amiatt, hogy a választójogról szóló törvényt módosítani kell.
Ezt azzal indokolta Rogán Antal, hogy technikai okokból, a jegyzőkkel folytatott konzultáció után szükséges néhány, elsősorban budai választókörzet határának megváltoztatása. A Fidesz frakcióvezetője délutáni sajtótájékoztatóján még azt közölte, az erről szóló törvénymódosítást - miután az ellenzék nem támogatta a házszabálytól eltérést - csak szeptemberben fogadja majd el az Országgyűlés. A Hír Tv esti műsorában viszont Rogán Antal azt mondta: az a véleménye, hogy ezt a döntést nem lehet őszre halasztani. Ezért a Fidesz azt javasolja, hogy a parlament csütörtökön és pénteken tárgyalja meg és fogadja el a körzethatárok módosítását. A nyári rendkívüli ülésszakot tartó Országgyűlés a tervek szerint ezen a héten szerdán és csütörtökön ülésezett volna utoljára a nyári szünet előtt.
Kapcsolódó írások:
- Parlamenti botrány: egyhavi tiszteletdíjukba kerülhet a jobbikos képviselőknek
- Orbán: felesleges provokálni a parlamenti többséget
- Ángyán kilépett a Fidesz parlamenti frakciójából
- Botrány a parlamentben - Vona jogászkodik, Kövér szerint nem értek célt az obstruálók
- Elfogadták a földtörvényt - a jobbikosokat kizárta a parlament a pénteki szavazásokból