Azonnali hatály

Távozott a váci női kézicsapat vezetőedzője

A KEK-ben negyeddöntőig jutott Vác két hete azt jelentette be, hogy a következő szezontól Konkoly Csaba lesz a vezetőedző.

2013.04.05 11:50MTI

Közös megegyezéssel azonnali hatállyal szerződést bontott a női kézilabda NB I elődöntőjében érdekelt Vác és Gulyás István vezetőedző.

Kirsner Erika klubelnök az MTI-nek pénteken elmondta: nem kívánják részletezni a válás okait.

Azt még nem tudta megmondani, hogy ki irányítja majd a csapatot a címvédő Győr elleni elődöntő második felvonásán, április 16-án. Az egyik fél második sikeréig tartó párharcban a Győr 1-0-ra vezet, miután kedden 39-16-ra győzött.

A KEK-ben negyeddöntőig jutott Vác két hete azt jelentette be, hogy a következő szezontól Konkoly Csaba lesz a vezetőedző, aki a Győrrel négyszer nyert magyar bajnokságot és Magyar Kupát, 2009-ben pedig Bajnokok Ligája-döntős volt.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.