Benkő Tamás nyerte
Fideszes győzelem a dunakeszi időközi képviselő-választáson
Benkő Tamás, a Fidesz jelöltje győzött a dunakeszi 7-es számú egyéni választókerületben tartott időközi képviselő-választáson, amire a korábbi képviselő halála miatt került sor.
2013.03.24 21:47MTI, ma.huEzt a voksok összeszámlálását követően, vasárnap este a település jegyzője, Molnár György közölte, akinek tájékoztatása szerint a 36,91 százalékos részvétellel zárult választáson a legtöbb, 563 voksot Benkő Tamás (Fidesz) kapta, így ő ülhet a város képviselő-testületében megüresedett helyre.
Mögötte Oláh Noémi független jelölt (az Együtt 2014 - Párbeszéd Magyarországért Választási Szövetség támogatottja) végzett 249 szavazattal, a harmadik helyet Bernát Kristóf jobbikos jelölt szerezte meg (168 voks), Feketéné Miczki Melindára (MSZP) 153-an szavaztak - mondta a jegyző.
A bő 40 ezer lelkes város képviselő-testülete jelenleg 14 főből áll: a polgármesterrel együtt kilencen a Fidesz, ketten az MSZP színeiben politizálnak, rajtuk kívül egy jobbikos és két független (egyikük az LMP-ből kivált) képviselő vesz részt a döntéshozásban. Hozzájuk csatlakozik a vasárnapi választás nyertese, a fideszes Benkő Tamás.
Gyűlöletkampányt folytatott a Fidesz Dunakeszin?
Mint ismeretes, az MSZP szerint gyűlöletkampányt folytatott a Fidesz Dunakeszin, a nagyobbik kormányzó párt megbízásából "mocskolódó szóróanyagot" osztogattak. Erről Szabó Imre szocialista országgyűlési képviselő még szombaton, budapesti sajtótájékoztatón beszélt.
Fotó: Facebook
Bilinszky Ferenc, az MSZP dunakeszi elnöke elmondta, péntek este állampolgári bejelentést kaptak, hogy "mocskolódó szóróanyagot" osztogatnak Dunakeszin, ahol vasárnap helyi időközi képviselő-választást tartanak. Közölte, sikerült feltartóztatniuk két fiatalt, akik a kampányanyagot terjesztették. Kihívták a rendőrséget, a fiatalok nekik azt a választ adták, hogy a Fidesz megbízásából "szórják az anyagot" - mondta.
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


