Fővárosi Közgyűlés
PM: Tarlós vegye figyelembe az MTA állásfoglalását a Római-part ügyében!
A Párbeszéd Magyarországért (PM) szerint Tarlós István főpolgármesternek figyelembe kellene vennie a Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalását a Római-parti mobilgáttal kapcsolatos közgyűlési döntés során.
2013.02.22 10:06MTISomfai Ágnes közgyűlési képviselő a pénteki ülés előtt tartott sajtótájékoztatón azt mondta, az öt nappal ezelőtt online petíciót indítottak, amelyet csaknem négyezren írtak alá. Ezzel a budapestiek kinyilvánították: felháborítónak tartják, hogy közpénzből akarják az ingatlantulajdonosokat megvédeni, és ezzel a Római-part hangulatát tennék tönkre - fogalmazott.
Hozzátette: Tarlós Istvánnak figyelembe kellene vennie a Magyar Tudományos Akadémia véleményét, kérik, hogy valós lehetőségek közül döntsön, és hozza nyilvánosságra a terveket.
Kaltenbach Jenő a volt LMP-frakció sorsáról azt mondta, a főpolgármester eldöntötte, hogy "leradírozza" a képviselőcsoportot, de ez nem fogja megakadályozni őket abban, hogy ellássák funkciójukat.
Az LMP három fővárosi képviselője korábban jelezte, hogy kilépett a pártból és Párbeszéd Magyarországért néven folytatja a közgyűlési munkát. A Főpolgármesteri Hivatal csütörtökön közölte, hogy a PM nem alakíthat frakciót a Fővárosi Közgyűlésben, mert az nem felel meg az önkormányzat szervezeti és működési szabályzatának.