A korrupcióról készített videofelvételt

Megvan a Wieszt-per fontos bizonyítéka

Ráleltek a Fővárosi Törvényszék (FT) épületében a Wieszt-per feltehetően egyik legfontosabb bizonyítékára, a korrupcióról készített videofelvételt tartalmazó pendrive-ra.

2013.02.20 08:16Havariapress

A hétfői tárgyaláson Szebeni László bíró még az ügyészségen kérte számon, hogy hol van az eredeti adathordozó, amely helyett egy lyukas CD-t próbáltak meg lejátszani. A rossz minőségű felvételt a beidézett szakértő sem tudta elemezni.

A lap érdeklődésére Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) helyettes sajtószóvivője megerősítette a megtalálásról szóló információnkat, ugyanakkor leszögezte: a vádiratot, a nyomozati iratokat, a bűnjeleket átadás-átvételi folyamat keretében, jegyzék alapján adták át bíróságnak. - A KNYF nem felelős a tárgyaláson történtekért, az ügyről pedig bírói szakban kizárólag az FT-nyilatkozhat - szögezte le Nagy Andrea, aki nem reagált Szebeni László hétfői állítására sem, amely szerint a sérült CD-t ők az ügyészségtől kapták.

Póta Péternek, a törvényszék sajtószóvivőjének azonban nem tudta feltenni kérdéseit a lap. Helyette a sajtótitkárság annyit közölt: ,,a folyamatban lévő büntetőügyben a bűnjelként lefoglalt pendrive jelenleg is a nyomozati iratok között található. A Fővárosi Törvényszék hangsúlyozza, hogy a bűnjeleket minden egyes ügyben, így a jelen esetben is a jogszabályoknak megfelelően kezeli. A bűnjelek őrzésére és tárolására vonatkozó szabályokat maradéktalanul betartja." A közlemény a bűnjelek nyilvántartásáról nem tett említést.

A vád szerint Wieszt János, Újbuda volt MSZP-s vagyongazdálkodási bizottsági elnöke és két ügyvéd társa csaknem 15 millió forint kenőpénzt vett át helyiségek eladásáért és bérleti jogok átadásáért.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.