Felsőoktatási átalakítás
Rogán: nem udvarias dolog otthagyni a minisztert
Rogán Antal szerint "nem volt túl udvarias dolog" a diákvezetők részéről, hogy megszakították a tárgyalást Balog Zoltán emberi erőforrás miniszterrel.
2012.12.19 08:07MTIA Fidesz parlamenti frakcióvezetője a TV2 szerda reggeli műsorában hangoztatta: a hallgatók képviselői akár ma visszamehetnek a tárcavezetőhöz egyeztetni. Rogán Antal a Mokka című műsorban azt mondta: a felsőoktatás ügyében a diákok által követelt hat pontból ötöt gyakorlatilag teljesít a kormány, hiszen jövőre többen járhatnak ingyen egyetemre, főiskolára, mint idén.
Szerinte csak a hallgatói szerződés ügyében van vita, ezt azonban olyan sarkalatos pontnak tartotta, amitől nem tudnak eltérni, mert - mint mondta - Magyarország ma nem engedheti meg azt a luxust, hogy Németországnak, Norvégiának vagy Angliának képezzen orvosokat.
Arra a felvetésre, hogy ha a követelések 80 százalékában egyetértenek, miként lehet, hogy a diákok mégis otthagyták a keddi tárgyalást, a frakcióvezető azt mondta: "Nem volt túl udvarias dolog egyébként felpattanni egy tárgyalás közepén, és otthagyni a minisztert, akiben (...) végig megvolt a nyitottság".
Úgy vélte ugyanakkor, hogy Balog Zoltánban most is megvan a nyitottság, ezért akár ma visszamehetnének hozzá a hallgatók vezetői, és a miniszter hajlandó lenne velük tárgyalni a részletekről. Szerinte a ponthatárok megállapítása miatt is érdemes lenne, ha a diákok részleteiben is egyeztetnének a tárcavezetővel.
Az ilyen tárgyalásoknak van értelmük, "nem érdemes faképnél hagyni a minisztert az asztalánál, mert ő közösen szeretne döntéseket hozni a diákokkal" - jelentette ki. Kérdésre válaszolva Rogán Antal arról is beszélt, hogy a mostani tüntetések abban erőteljesen különböztek a korábbi korszakoktól, hogy bárhová mentek a diákok "nem könnygáz várta őket", hanem, ahol volt rá lehetőség, ott még meg is próbálták megkínálni őket valamivel, és minden alkalommal nyitott ajtókat találtak, amikor tárgyalni akartak.