Meggyengült?
Közösségi rendőrség létrehozását javasolja az LMP
Az LMP azt javasolja, hogy a jelenlegi centralizált rendőrségi struktúrát váltsa fel önkormányzati fenntartású közösségi rendőrség.
2012.12.18 11:17MTIA párt az erről szóló határozati javaslatot kedden nyújtotta be a parlamentnek. Dorosz Dávid, az LMP országgyűlési képviselője az elképzelés részleteit ismertető budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy Orbán Viktor miniszterelnök és Pintér Sándor belügyminiszter "nagy mértékben meggyengítette a rendőrséget az elmúlt két évben", pedig az már 2010-ben is rossz állapotban volt, mára pedig már a szétesés szélére került.
A közösségi rendőrségi modell, amelyik nemcsak Nyugat-Európában, hanem a környező országokban is bevált, valódi védelmet nyújtana a lakosságnak – jelentette ki. A honvédelmi és rendészeti bizottság tagja hangsúlyozta: elképzelésük csökkentené a bürokráciát, az íróasztalok mögül a terepre küldené ki a rendőröket.
Hozzátette, a közösségi rendőrség létrehozása anyagi és erkölcsi megbecsülést adna a rendfenntartóknak, akiknek nem egy "budapesti íróasztal mögött ülő belügyminiszternek", hanem az önkormányzatoknak és a helyben élőknek kellene megfelelniük. Kitért arra, hogy a közösségi rendőrséget az önkormányzatok tartanák fenn, kiemelt állami támogatással.
Az eddigi centralizált "szovjet modellt" úgy alakítanák át, hogy egy, a kiemelten fontos ügyekkel foglalkozó központi egység mellett 120-130 önkormányzati rendőrséget állítanának fel. Dorosz Dávid végül elmondta, hogy tavasszal konkrét törvényjavaslatot is benyújtanak az ügyben, de a kedden benyújtott határozati javaslatban előbb le akarják fektetni a közösségi rendőrség alapelveit és a főbb kereteit.