Jogellenes volt a Malév felszámolása?
A Jobbik feljelentést tett a Malév felszámolása miatt
A Jobbik szerint jogellenes lehet a Malév felszámolásának egész folyamata, ezért az ellenzéki párt feljelentést tett az ügyészségen.
2012.11.17 13:11MTIBertha Szilvia országgyűlési képviselő szombati budapesti sajtótájékoztatóján arról beszélt: nem készült leltár, így nem tudni, hogy a vagyonelemeket valós értéken értékesítették-e. Arra hívta fel a figyelmet, hogy az alapvető pénzügyi és számviteli zárások nem történtek meg, pedig ezek nélkül el sem lehetett volna kezdeni a felszámolást.
Szavai szerint "teljesen nonszensz és jogtalan" a Malév felszámolása. Elmondta, már a Zrt. két leányvállalatát - a földi kiszolgáló céget és a járműjavító részleget - is értékesítették, de nem tudni, milyen áron. Hozzátette: tudomásuk szerint felgyorsult a cég tárgyi eszközeinek értékesítése, már az öltözőszekrényeket is meghirdették.
Bertha Szilvia szerint elképzelhető, hogy az értékesítéssel a magyar állam, a tulajdonosok, a hitelezők, és akár a dolgozók is kárt szenvednek.
A képviselő azt sem zárta ki, hogy "esetleg mutyi van az egész mögött", és így próbálják meg kijátszani a cég vagyonát. Közölte: a Jobbik ezért különösen jelentős értékre elkövetett hűtlen, illetve hanyag kezelés, valamint a számviteli szabályok súlyos megsértésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen csütörtökön feljelentést tett.
Az újságíróknak átadott dokumentummásolat szerint a Polt Péter legfőbb ügyésznek címzett feljelentést Bertha Szilvia írta alá.