Költségvetés, 150 módosító indítvány
Az LMP másképp költene el nyolcszázmilliárd forintot
Az LMP közel 150 módosító indítvánnyal összesen 800 milliárd forintos átrendezést hajtana végre a jövő évre tervezett büdzsében - ismertette a párt költségvetési elképzeléseit Vágó Gábor. Az ellenzéki képviselő hangsúlyozta, csak olyan javaslatot nyújtanak be, amelyeknek a bevételi oldalon megvan a fedezete.
2012.06.29 12:34MTIAz LMP egy szigorúbb költségvetési politika mellett a tudásba, a munkába és az egészségügybe fektetne - összegzett. Az LMP megszüntetné a sárgacsekk-, a távközlési és a rezsiadót, miközben egy célzott járulékcsökkentési programmal segítené a rossz munkaerő-piaci helyzetben lévőket.
Az LMP támogatni tudná a kormányzat járulékcsökkentési elképzeléseit, de ezeket nem "Münchausen báró módjára kivetett" terhekből, hanem az egykulcsos adó eltörlésével fedeznék - jelentette ki.
A párt a gyógyszerkasszára mintegy 35, a szakellátására 30 míg a BKV-ra tízmilliárd forinttal költene többet a kormány által javasoltnál, 70 milliárd forint pluszforrást adna az olyan önkormányzati feladatellátásokra, mint például a bölcsődefenntartás. Vágó Gábor hozzátette, hogy emellett reálértéken tartanák szociális juttatásokat, például a családi pótlékot, a korrupcióellenes küzdelem jegyében pedig az ügyészség és az Állami Számvevőszék forrásait bővítenék.
Ezek hátterét a stadionépítésekhez hasonló presztízsberuházások, illetve az olyan "halva született ötletek", mint a paksi beruházás megvágásából teremtenék elő.
Az LMP energiahatékonysági beruházásokra 25 milliárd forintot különítene el, amivel - számításaik szerint - legalább 55 ezer új munkahelyet lehetne teremteni az építőiparban. Vágó Gábor végül azt mondta, teljesen megszüntetnék a Terrorelhárítási Központot, lecsökkentenék a Országgyűlési Őrség forrásait, a közmédia költségvetéséből pedig több mint 18 milliárd forintot vonnának el.
Kapcsolódó írások:
- Háromnapos ülést tart az Országgyűlés a jövő héten
- A költségvetési bizottság hatezres plafont szabna
- Költségvetési Tanács: a kormány készüljön fel a növekedés lassulására
- ÁSZ: az adóbevételek 58 százaléka megalapozott, 30 százaléka nem teljesíthető
- Költségvetés - A munka világát pozitívan érintő lépéseket vár a Fidesz a kormánytól
- LMP: 51 milliárd forintra nőtt a költségvetési intézmények lejárt adóssága