Societas lett a FIB helyett
Megalakult egy új baloldali ifjúsági szervezet
Megalakult az új baloldali ifjúsági szervezet, a Societas szombaton - olvasható az MSZP honlapján. A Fiatal Baloldal szombaton megkezdődött kétnapos tisztújító kongresszusán döntöttek a jogutód nélküli feloszlatásról, és egy új szervezet létrehozásáról.
2008.05.18 09:40MTIEgyetlen elnökjelöltnek a kiszivárgott hírek szerint Varga László szocialista politikust, a FIB eddig elnökét jelölték. Varga László az mszp.hu-nak elmondta: a Fiatal Baloldal kongresszusán a küldöttek döntöttek egy új, nyitott baloldali ifjúsági szervezet létrehozásáról.
A Societas alakuló ülése után a helyi és megyei szervezeteknek mintegy két és fél hónap áll majd rendelkezésére, hogy megtartsák alakuló ülésüket és létrehozzák a helyi szervezeteket. A Societas ezt követően, várhatóan nyár végén újabb kongresszust tart majd, ahol a jelenlegi egyszerűsített, a bejegyzést megkönnyítő alapszabálynál összetettebb dokumentumot fogalmaznak majd meg.
Ennek mellékleteként a szervezet tisztaságának, korrektségének és nyitottságának érdekében etikai és fegyelmi szabályzatot fogadnak majd el. Varga László hangsúlyozta: nem igazak azok a sajtóértesülések, amelyek szerint a küldöttgyűlésről előzetes bejelentés nélkül távol maradtak volna vezető politikusok.
Az elnök kijelentette, hogy a baloldal prominens személyiségei az ifjúsági szervezet vezetőségének kifejezett kérésére és előzetes egyeztetés után döntöttek úgy, hogy nem jelennek meg a kongresszuson, hogy jelenlétükkel semmilyen irányba ne befolyásolják a vita menetét. A kongresszuson vasárnap részletes vita után, Iránytű címmel új programot fogalmaznak majd meg.
Ennek részleteiről és a hétvége eseményeiről délután három órakor részletesen tájékoztatják a sajtót - olvasható az mszp.hu honlapon. Az MTI tudósítása szerint a résztvevők közül többen is jó hangulatúnak minősítették a kongresszust, de elmondták, hogy nem kevés félelem is van a résztvevők körében.
Félelem elsősorban amiatt van, hogy képes lesz-e megszabadulni az új szervezet a volt alelnök, a csalás miatt letartóztatott Zuschlag János nevétől és "örökségétől".