Győri konferencia
Domokos szerint az önkormányzatoknál a legnagyobb a korrupció veszélye
Magyarországon a helyi önkormányzatoknál a legnagyobb a korrupció veszélye - mondta egy keddi győri konferencián Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke.
2012.06.12 16:26MTIKifejtette, önmagukban is összetett funkciót gyakorló szervezetekről van szó, ahol tág lehetőség nyílik egyedi mérlegelésen alapuló döntésekre. Az pedig korrupciós kockázat, ha a döntések nem nyilvános szempontrendszer alapján születnek meg - tette hozzá. A győri Széchenyi István Egyetem által rendezett konferencián elmondta: a hazai intézménynek 15 százaléka jogosult széles körben méltányossági jogot gyakorolni, miközben a tapasztalatok szerint az esetek háromötödében az érintettek számára nem világos, milyen szempontok alapján születik majd döntés ügyükben.
Az elnök további potenciális kockázatként említette a külső szerződések feltételeit, a munkaerő-toborzás szempontjait, illetve a struktúraváltások gyakoriságát. Mindezek alapján - nagy összegű, jellemzően uniós forrásból finanszírozott projektjei miatt - a veszélyzónába helyezhető a felsőoktatás is. Domokos László kifejtette, folyamatosan és módszeresen kell védekezni a korrupció veszélye ellen, fel kell mérni és minimalizálni kell a kockázatokat. Szántó Zoltán, a Budapesti Corvinus Egyetem rektorhelyettese a tanácskozáson elmondta, a magyar sajtóban 2001 és 2009 között megjelent, korrupcióval kapcsolatos, 3.200-nál is több beszámoló elemzése alapján arra a következtetésre jutottak, hogy a megvesztegetők négyötöde az üzleti szférából kerül ki, míg a másik oldalon kilencven százalék fölötti arányban vannak a kormányzati, önkormányzati szféra szereplői.
Az esetek több mint negyven százalékában az ellenőrzés vagy annak hátrányos következményei alól akar mentesülni a megvesztegető, míg az esetek ötödében közbeszerzés, hatodánál engedély, tanúsítvány kiadása a megvesztegetés tárgya; tízből kilenc esetben nem anyagi jellegű ellentételezést várnak, hanem közbenjárást, információt. Megjegyezte: a 2001-es 25-ről 2009-re 60 százalékra ugrott azon esetek aránya, ahol nem egyszintű, hanem láncszerű korrupciós ügyletről volt szó.