"A szélsőségek egymásból táplálkoznak"
Elítéli a szoborgyalázásokat a Fidesz
A szoborgyalázásokkal kapcsolatban pénteken a párt szóvivője közölte: a Fidesz elítél mindenfajta politikai provokációt.
2012.05.25 13:56MTIA Fidesz és a magyar kormány többször is világossá tette, hogy teljes mértékig elítél minden szélsőséges megnyilvánulást, elkötelezett az alaptörvény mellett, amely Magyarországon mindenkinek biztosítja a békés és biztonságos élet feltételeit - olvasható Selmeczi Gabriella közleményében.
"Ugyanakkor elítélünk mindenfajta politikai provokációt is, hiszen nyilvánvaló, hogy a szélsőségek egymásból táplálkoznak és egymást erősítik" - fogalmaz a Fidesz szóvivője.
Bár a közlemény nem utal arra, mely szoborgyalázásokat ítél el, a közelmúltban három ilyen eset történt. A Somogy megyei Kerekiben öntötte le vörös festékkel Horthy Miklós életnagyságú szobrát Dániel Péter ügyvéd, aki a szobor nyakába Tömeggyilkos, háborús bűnös feliratú táblát is akasztott. Néhány nappal később Raoul Wallenberg budapesti szobrára tettek ismeretlenek disznólábakat, péntekre virradóra pedig antiszemita feliratokat festettek a Duna-parti mártíremlékműre Budapesten.
Kapcsolódó írások:
- Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség
- Horogkeresztet festettek Wass Albert szobrára Debrecenben
- Milyen szoborral tennéd szebbé Budapestet?
- Fegyelmit kaphat a Horthy-szobrot leöntő ügyvéd
- Leszakadt a Mózes szobrát őrző római templom homlokzata
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra