Más elképzelései voltak, mint a miniszterelnöknek
Lamperth a munkateszten bukott meg?
Lamperth Mónika leváltásának hátterében a Népszabadság információi szerint az húzódik meg, hogy a tárcavezető "szabotálta" a szociális segélyezési terveket, mert azokkal nem ért egyet.
2008.05.06 06:41Népszabadság OnlineA lap keddi számában az olvasható, hogy a távozó szociális és munkaügyi miniszternek a szociális segélyezési gyakorlatról alapvetően más elképzelései vannak, mint a miniszterelnöknek. Gyurcsány Ferenc munkára kötelezné a segélyen lévőket, ám a módosítások kevés kivétellel kedvezőtlenül érintik a munkanélküliek többségét, sőt az önkormányzatokat is.
Lamperth Mónika elsősorban a munkavállalásra ösztönző programokat bővítené, és meghirdette az úgynevezett munkateszt bevezetését. Véleménye szerint a helyes az, hogy a segély előtt kipróbálják, valaki alkalmas-e arra, hogy dolgozzon vagy sem. A Népszabadság szerint a kormányfő szűk körben azt mondta: Lamperth Mónika elképzelései túl közel állnak Ferge Zsuzsáéhoz.
A szociológus professzor ugyanis úgy véli, a munkaerőpiacról évekkel ezelőtt kiszorult, azóta jórészt falusi gettókba kényszerült százezrek "aktivizálása" nem olyan feladat, amely néhány kormányrendelettel megoldható volna.