Gyurcsány ma néma marad?
A miniszterelnök ma nem mond napirend előtti beszédet
Míg korábban rendszerint felszólalt napirend előtt a kormányfő, ma várhatóan kihagyja e lehetőséget. Legutóbb március végén beszélt arról, hogy az MSZP célja folytatni a koalíciós kormányzást.
2008.05.05 07:27Népszabadság OnlineVárhatóan nem mond napirend előtti beszédet ma Gyurcsány Ferenc a Parlamentben - értesült a Népszabadság. A lap úgy tudja a kisebbségi, egypárti kormány vezetője megvárja, míg a minisztereket érintő törvénymódosítás átmegy a parlamenten. A kormányfő gyakorlatát ismerve sajátos lenne, ha az új kormányzati korszak kezdetekor nem beszélne, ezt a korábbi kormányok átalakításakor rendre megtette - írja a lap.
A Népszabadság összeállításából kiderül, hogy a kormányfő korábban aktívan kihasználta a napirend előtti felszólalások lehetőségét, hosszú ideig minden hétfőn rövid beszédet tartott az aktuális kérdésekről, az ellenzék pedig - az őszödi beszéd óta - rendre minden alkalommal kivonult a teremből.
A kormányfő még miniszterelnök-jelöltként az egyik napirend előtti felszólalásában például az mondta: "A politikus, ha tehetséges, ha ügyes, meg tudja szerezni a hatalmat. A jó politikus pedig le tud róla mondani. Az előbbi szakmai, az utóbbi emberi erény" ezzel Gyurcsány Ferenc elsősorban Orbán Viktorra és Medgyessy Péterre utalt. A kormányfő legutóbb március végén szólalt fel napirend előtt, akkor egyik legfőbb üzenete az volt, hogy az MSZP célja folytatni a kormányzást, a "koalícióval együtt".