Jöhetnek az érvek
Ügynöktörvény - Schiffer nyilvánosan vitázna Lázárral
Az LMP közleménye szerint Schiffer András országgyűlési képviselő az állambiztonsági akták nyilvánossága ügyében nyilvános vitára hívja a Fidesz frakcióvezetőjét.
2012.03.06 15:54ma.huAz ellenzéki párt szerint „két eset lehetséges: Lázár Jánosnak vagy a mai napig nem sikerült elolvasnia az LMP vonatkozó törvényjavaslatát, vagy napok óta tudatosan próbálja hazugságokkal etetni a magyar nyilvánosságot. A kormánypárti politikus úgy titulálja hiteltelennek, farizeusnak és szakmaiatlannak az LMP kezdeményezését, hogy egyetlen érvet, egyetlen konkrétumot sem hoz fel a javaslat ellen.”
„Lázár János valótlanul állítja, hogy ötpárti egyeztetést kezdeményezett az ügyben, és erre az LMP mondott nemet a február 20-i szavazás után. Ilyen megkeresés a párt felé nem érkezett, ezért nem is mondhatott rá nemet. A frakcióvezető a jelek szerint akkor sem mondott igazat, amikor azzal indokolta a javaslat parlamenti bukását, hogy ő támogatta volna, de álláspontjával kisebbségben maradt saját képviselőcsoportjában. Azóta a sajtónak nyilatkozó kormánypárti képviselőktől tudjuk, hogy a törvényjavaslatról nem volt szavazás a frakcióban, a képviselőcsoportot pedig nem szondázták meg előtte” – állítja az LMP.
Hozzáteszik: „ha a Fidesz frakcióvezetője ezek után nem fogadja el Schiffer András kihívását, azzal azt bizonyítja, hogy ő és a Fidesz is fél. Lázár attól fél, hogy hazugságai miatt magyarázkodnia kell, pártja pedig attól, hogy kiderül: az 1990 utáni politikai és gazdasági életet, a párt holdudvarát is kínos módon hálózták be a túlélő állambiztonsági hálózatok.”
„Mint ismeretes, a közelmúltban az Országgyűlés kormánypárti többsége elutasította az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről szóló LMP-s törvényjavaslat tárgysorozatba vételét, amely teljes egészében megismerhetővé tenné az 1989 előtt készült aktákat” – zárul a Lehet Más a Politika közleménye.