Majd a Budai
1000 milliárddal lehetnek ludasak Gyurcsányék a Malévban
Közel 1.000 milliárd forint az az állami teher, amit a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt.-vel kötött szerződés tartalmaz, ha a Malév felszámolásba kerül - közölte Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
2012.02.08 15:08MTIBudai Gyula azt mondta, Gyurcsány Ferenc nyilatkozatára reagál, amelyben a volt kormányfő közölte, kormánya nem adott felhatalmazást arra, hogy titkos záradék készüljön a Budapest Airport privatizációs szerződéséhez és nem is tud róla, hogy ilyen lenne. Az elszámoltatási kormánybiztos felolvasott a Budapest Airporttal kötött szerződésből, amely szerint "a felszámolási megszűnési összeg (...) megegyezik azzal, amely abban az esetben lenne fizetendő, ha a Kincstári Vagyoni Igazgatóság megszünteti a vagyonkezelői szerződést".
Felhívta a figyelmet arra, hogy a bemutatott szerződés arra az esetre szab terheket a magyar állam számára, ha a Malév felszámolása megkezdődik. Tájékoztatása szerint a hitelezőnek elsőbbséget biztosító úgynevezett senior adósság 90, illetve a tőkejuttatás 97 százalékát kell megfizetni a Budapest Airport fő tulajdonosának, a német Hochtief cégnek a Malév felszámolása esetén.
Budai Gyula közölte, hogy a vagyonkezelői szerződésben tételesen szerepel senior adósság címén 1,5 milliárd euró, további 60 milliárd forint a részvények ellenértékeként, 390 milliárd forint a 75 évre szóló vagyonkezelési jogért, és 15 milliárd forint ingóságok ellenértékeként.
"Elképzelhetetlennek tartom, hogy Veres János akkori pénzügyminiszter, a tulajdonosi jogok gyakorlója, valamint Gyurcsány Ferenc volt kormányfő, illetve Bajnai Gordon ne tudott volna a szerződés részleteiről" - mondta a kormánybiztos.
Megállapítása szerint a Kincstári Vagyoni Igazgatóság akkori vezetője, Zelles Sándor által aláírt szerződés nem a magyar állam érdekét, hanem külföldi érdekeket képvisel.
Kifejezetten a Hochtief részére biztosít olyan feltételeket, amelyek a Malév felszámolása esetén kedvező helyzetbe hozzák a német céget. Budai Gyula közölte, hogy a szerződés miatt feljelentés-kiegészítést tesz.
Korábban a Budapest Airport Zrt. privatizációja ügyében hivatali visszaélés, hűtlen és hanyag kezelés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen tett feljelentést, mert az elmaradt fejlesztések és a szankciók miatt a magyar államot körülbelül 85 millió euró kár érte.
Újságírói felvetésre Budai Gyula elmondta azt is, hogy elképzelhető: parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a Malév privatizációs szerződése ügyében.