A kormányfő a libanoni miniszterelnökkel tárgyalt
Orbán: Magyarország nyitott az arab világ felé
A magyar miniszterelnök szóvivője közölte: Nadzsíb Mikáti libanoni miniszterelnök és Orbán Viktor kormányfő csütörtöki bejrúti megbeszélésein egyetértett a gazdasági együttműködés szorosabbra fűzésének fontosságában.
2012.01.26 18:59MTIA közeljövőben ezért két magyar gazdasági delegáció is az arab országba látogat - olvasható Szijjártó Péter közleményében.
A szóvivő tájékoztatása szerint a küldöttségek már konkrétan tárgyalhatnak a befektetések ösztönzésének és támogatásának módjáról. Orbán Viktor világossá tette, hogy Magyarország nyitott az arab világ felé - olvasható a közleményben.
A szóvivő beszámolt arról, hogy a magyar miniszterelnök hivatalos budapesti látogatásra hívta libanoni kollégáját. Nadzsíb Mikáti ismertette, hogy az arab világ most elsősorban a gazdaságban és az oktatásban vár segítséget Európától. Orbán Viktor közbenjárást ígért a libanoni miniszterelnöknek - áll a közleményben, amely kitér arra is, hogy Nadzsíb Mikáti az arab tavasz fejleményeiről is tájékoztatta a magyar kormányfőt.
Orbán Viktor csütörtökön érkezett kétnapos látogatásra a libanoni fővárosba. Szijjártó Péter korábbi tájékoztatása szerint a magyar kormányfő látogatást tesz Michel Szulejman államfőnél és Nabih Berri parlamenti elnöknél is, és részt vesz a több mint száz európai, dél-amerikai, afrikai és az arab világhoz tartozó pártot tömörítő Demokratikus Centrumpártok Internacionáléja (korábbi nevén Kereszténydemokrata Internacionálé) végrehajtó bizottsági ülésén. Pénteken a miniszterelnök felszólal a Változás az arab világban: demokrácia és pluralizmus című konferencián.
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


