Egy fillérje sincs

Január 1-től összedől az egészségügy - az Úristenhez imádkoznak a szocik

Az MSZP fővárosi szervezete szerint január 1-jétől összedől az egészségügyi ellátás, az átvett intézményekre ugyanis az államnak "egy fillérje sincs", emellett "ketyegnek" az egészségügyi dolgozók felmondásai.

2011.12.21 11:58MTI

Havas Szófia, a párt fővárosi képviselője szerdai sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: jövőre már "csak az Úristen fogja vigyázni a betegeket”.

A szocialista politikus közölte, a parlament az adótörvények módosításakor "fű alatt" úgy döntött, hogy "megszünteti a társadalombiztosítás rendszerét, a nyugdíjellátás és az egészségügy biztosítási formáját".

Mint mondta, a magánbiztosítók, magánpénztárak térnyerésével kétfelé válik a magyar egészségügy: "szegény és gazdag ellátásra”.

Az MSZP-s képviselő kifogásolta azt is, hogy megszűnnek a járulékok, és a továbbiakban adó formájában kell fizetni a nyugdíj-, illetve az egészségbiztosítási járulékot. Közlése szerint az a különbség, hogy járulékért valamilyen szolgáltatást kell nyújtani, míg adóért semmiféle ellentételezés nem jár. Hozzátette: innentől kezdve az állam fogja megmondani, hogy ki részesülhet nyugdíjban és mekkorában, illetve ki részesülhet egészségügyi ellátásban és milyen módon.

Havas Szófia álláspontja szerint minden mindennel összefügg: a megyei, fővárosi kórházak fenntartására "egy fillér sincs", a rezidensek kérését, az orvosok béremelési követelését nem veszik figyelembe, a kevesebb orvossal működő ellátást csak a gazdagok tudják megfizetni, a szegényeknek pedig csak a minimális ellátás marad.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.