Zöld vagy takarékos?
Bezárják Paksot - és duplájáró nő a villanyszámlánk?
Óriási költségekkel járna a magyar fogyasztók számára, ha hazánk a Németország által követett energetikai útra lépne, ami az atomerőművek kivezetését jelenti az energiamixből - fogalmazott Bencsik János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára.
2011.11.28 08:06ma.hu„Mivel a paksi vizsgálat a legmagasabb szintű objektív eredményre vezetett, a kormánynak nincs oka a nemzeti energiastratégiába foglalt, az atomenergia felhasználására vonatkozó álláspont megváltoztatására” – erről beszélt Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter, aki ezzel gyakorlatilag pontot tett arra a javaslatra, amit többek között a Greenpeace szorgalmazott az atomenergiáról.
Szerintük fölösleges a nukleáris fejlesztést erőltetni, annak ellenére is, hogy a megújulók előtérbe helyezése a következő két évtizedben magasabb energia-előállítási költségekkel számol. A zöldszervezet úgy látja, az ezt követő húsz évben jóval kevesebbe kerülne, mint a hivatalos stratégiák megvalósítása - írja a Magyar Nemzet.
Az államtitkár úgy látja: szükséges a hazai szénre és lignitre épülő villamos energia termelésének jelenlegi szinten való megőrzése. Mint elmondta a lapnak: a stratégiai tartalékként kezeljük ezt az ásványvagyont, akkor nem szabad még egy átmeneti időszakra sem veszni hagyni azt a szakmai kultúrát, amely képes ennek a készletnek az energetikai hasznosítására.