Hivatali visszaélés és hűtlen kezelés a gyanú
Csongrád megye: a jobbikos elnök feljelentette a közgyűlés elnökét
A megyei önkormányzati intézmények átadásával kapcsolatos megállapodás miatt - hivatali visszaélés és hűtlen kezelés gyanújával - feljelentette a Csongrád megyei közgyűlés fideszes elnökét a Jobbik-frakció vezetője szerdán.
2011.10.12 18:38MTITóth Péter a megyei főügyészség épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján azzal indokolta a feljelentést, hogy Magyar Anna "nem rendelkezett felhatalmazással" az önkormányzati intézmények átadásáról szóló megállapodás aláírására.
A jobbikos politikus azt mondta, bár egyes vélemények szerint a megállapodás nem több politikai szándéknyilatkozatnál, a hatoldalas dokumentum valójában egy kötelezettségvállalásokat és határidőket is tartalmazó szerződés.
A frakcióvezető hangsúlyozta, míg más önkormányzatoknál, például Bács-Kiskun megyében a megállapodás aláírása előtt módosították a vagyonrendeletet – felhatalmazást adva az elnöknek -, Csongrád megyében ez nem történt meg. A politikus elfogadhatatlannak tartja, hogy a tulajdonosi jogokat gyakorló képviselőket az elnök csupán utólag, a péntekre összehívott rendkívüli közgyűlésen kívánja tájékoztatni.
Orbán Viktor miniszterelnök október elején jelentette be, hogy január elsejétől az állam átveszi a megyei önkormányzati intézményeket, valamint a megyei közgyűléseknél eddig felhalmozódott mintegy 180 milliárd forintnyi adósságot is. A kormányfő tájékoztatása szerint a megállapodás végrehajtásáról szóló törvényeket még az ősszel beterjesztik, a települések egészségügyi és oktatási intézményeinek átvételéről pedig ágazati jogszabályokban rendelkeznek.
A Csongrád megyei elnök rendkívüli közgyűlésen tájékoztatja a képviselőket
A Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke pénteken, rendkívüli közgyűlési ülésen részletesen tájékoztatja a képviselőket a miniszterelnökkel megkötött politikai szándéknyilatkozat-jellegű megállapodásról – közölte a megyei közgyűlés sajtószolgálata, Tóth Péter jobbikos frakcióvezető aznapi sajtótájékoztatójára reagálva.
A Jobbik megyei elnöki posztját is betöltő politikus a megyei önkormányzati intézmények átadásával kapcsolatos megállapodás miatt - hivatali visszaélés és hűtlen kezelés gyanújával - tett feljelentést a közgyűlés fideszes elnöke, Magyar Anna ellen.
Az önkormányzat közleményében leszögezi: "a közgyűlés elnöke a mindenkor hatályos jogszabályoknak megfelelően jár el, ahogyan azt a szóban forgó megállapodás záró mondata is tartalmazza".
Tóth Péter a Csongrád Megyei Főügyészség épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján azzal indokolta a feljelentést, hogy Magyar Anna "nem rendelkezett felhatalmazással" az önkormányzati intézmények átadásáról szóló megállapodás aláírására.
A politikus közölte, bár egyes vélemények szerint a megállapodás nem több politikai szándéknyilatkozatnál, a hatoldalas dokumentum valójában egy kötelezettségvállalásokat és határidőket is tartalmazó szerződés.
A frakcióvezető hangsúlyozta, míg más önkormányzatoknál, például Bács-Kiskun megyében a megállapodás aláírása előtt módosították a vagyonrendeletet – felhatalmazást adva az elnöknek -, Csongrád megyében ez nem történt meg. A politikus elfogadhatatlannak tartja, hogy a tulajdonosi jogokat gyakorló képviselőket az elnök csupán utólag, a péntekre összehívott rendkívüli közgyűlésen kívánja tájékoztatni.
A Csongrád Megyei Közgyűlés sajtószolgálatának közleménye szerint Bács-Kiskun megyében a vagyonrendeletet 2011-ben egyáltalán nem is módosították.