Meghibásodott a heraklioni reptéren
Nem tudott felszállni a Malév egyik gépe Görögországban
Műszaki okok miatt nem tudott felszállni a Malév egyik repülőgépe a görögországi Heraklionban szombaton, az utasokat egy másik géppel hozza haza a légitársaság.
2011.06.25 19:47MTIRóna Márta, kommunikációs igazgató az MTI-nek elmondta: a heraklioni járat menetrend szerint 18 órakor érkezett volna Budapestre, a gép azonban meghibásodott, így nem tudott felszállni. A 161 utast a Malév egy másik menetrendszerinti járatával hozza haza, amely várhatóan 23 órakor érkezik meg a Liszt Ferenc repülőtérre.
A meghibásodott repülőgépet a görög repülőtéren átvizsgálják, illetve elvégzik a szükséges javításokat - tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
- 4,5 milliárd forintot csepegtetnek a Malévnak
- Visszafordított repülők: nem vizsgálódik komolyabban a Malév
- Visszafordult a Malév berlini járata
- Hibát jelzett a magasságmérő: visszafordult a Malév járata
- Fejlesztené a Malév kereskedelmi tevékenységét az új vezérigazgató
- 24,5 milliárd volt a Malév tavalyi vesztesége