Mit várhatunk a kormányátalakítástól?
Személycsere a kormánynál - ki félhet még?
Orbán Viktor többször jelezte már, hogy korántsem kőbe vésett a jelenlegi kormányzati struktúra, benne a minisztériumok élén álló politikusokkal. Egyelőre annyi tűnik biztosnak, hogy a Fidesz júliusi kongresszusáig nem lesznek személycserék. A ma.hu sorra vette a minisztereket aszerint, hogy mely kormánytagoknak lehet "félnivalójuk" a nyáron.
2011.06.24 07:15sabater - ma.huOrbán Viktor kormányfői pozíciója természetesen megkérdőjelezhetetlen. A kormányfő akaratán és személyes megállapodásain múlik a kabinet összetétele, amit Orbán egy, a Blikknek adott interjújában el is ismert: "A kormánytagokkal eltérő megállapodásokat kötöttem. Voltak, akik világossá tették, hogy nem vállalják a négy évet. Ha új feladatokat kap a kormány, nyilván muszáj lesz ehhez alkalmazkodni" - mondta. Ez alapján megpróbáltuk feltérképezni, milyen személycserék várhatók nyár végén.
Réthelyi Miklós, nemzetierőforrás-miniszter: Ezzel szemben Réthelyi Miklós távozhat nyáron. A 72 éves professzornak nyilvánvalóan nincsenek hosszú távú politikai ambíciói, ráadásul tárcája sem működött zökkenőmentesen: elég csak a Nemzeti Erőforrás Minisztériumhoz tartozó oktatási államtitkárságra gondolni, amelynek éléről Hoffmann Rózsa nemrég adta be lemondását, amit Orbán elutasított. Ha pedig a kormány komoly átalakításokat kezdeményez az egészségügyben, indokolt lehet egy önálló egészségügyi tárca létrehozása, akár a jelenlegi államtitkár Szócska Miklós vezetésével.
Fellegi Tamás, nemzeti fejlesztési miniszter: Bár egyes, főként a baloldali sajtóból származó híresztelések szerint Fellegi távozhat nyáron, ez több okból is valószínűtlen. Egyrészt Fellegi tárcáját elkerülték a botrányok, másrészt régi jó viszonyt ápol Orbánnal, már 1990-ben segítette a Fidesz kampányát. Emellett a miniszter eltávolítása gazdasági ereje és baráti köre – a Fideszhez közel álló befolyásos üzletember, Simicska Lajos egyetemi barátja – miatt komoly nehézségeket okozhatna Orbánnak. Ha Fellegi nem marad fejlesztési miniszter, akkor is több mint valószínű, hogy a kormányban komoly tisztséget visel majd egy esetleges átalakítás után is.
Fazekas Sándor, vidékfejlesztési miniszter: Ha az agráriumban béke van, azt leginkább a tüntetések elmaradása jellemzi. Az agráriumban pedig évek óta „béke van”: már Gráf József irányítása alatt sem zúgolódott a mezőgazdasági szektor úgy, mint az EU-csatlakozást követő években. A karcagi miniszter nem tartozik az elmozdíthatatlanok közé, de fölöttébb valószínűtlen, hogy Fazekassal különösebb problémája lenne Orbánnak.
Hende Csaba, honvédelmi miniszter: Hende Csabára pontosan ugyanaz vonatkozik, mint Fazekas Sándorra, bár politikai befolyása némileg nagyobb, mint a vidékfejlesztési miniszteré. Hende pozíciója sajtóértesülések szerint is a legbiztosabbak között van, így a honvédelmi minisztert gyaníthatóan ősszel is Hende Csabának hívják majd.
Varga Mihály, kabinetvezető, Miniszterelnökség: Vargáról nem sokat lehetett hallani az elmúlt évben. A Miniszterelnökség vezetőjeként természetesen elsősorban Orbán mellett kellett dolgoznia, így személyes mozgástere is szűkült. Azt azonban lehet tudni, hogy a volt pénzügyminiszter más, némileg ortodoxabb gazdasági irányvonalat képvisel, mint Matolcsy György. Varga neve elsősorban akkor kerülhet elő egy kormányátalakítás során, ha Orbán önálló pénzügyi tárcát akar létrehozni.
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


