Konszolidációs Porsche-program

Ritkulni fog a Porsche Hungaria márkakereskedői hálózata

A Porsche Hungaria arra számít, hogy a gépjárműipart súlyosan érintő pénzügyi válság következtében márkakereskedői hálózata ritkulni fog.

2008.12.19 08:00MTI

A cég pénzügyi-szakmai programot dolgoz ki, hogy ez a folyamat irányítottan és nagyobb áldozatok nélkül menjen végbe - mondta Eppel János, a PH ügyvezető igazgatója kedden Budapesten sajtótájékoztatón. A Volkswagen vállalatcsoporthoz tartozó gépkocsimárkák - Audi, Skoda, SEAT, Volkswagen, VW haszonjárművek - magyarországi importőre márkakereskedői hálózatának 120 jogi személy (170 szerződéssel) a tagja országszerte.

Eppel János szerint a kereskedések és szervizek egyharmada a "veszélyzónában" mozog, vagyis talpon maradását fenyegeti a válság, azonban megfelelő segítséggel várhatóan 10 százaléknál nem lesz több, amelyik bedől. Az ügyvezető igazgató elmondta: a márkák igazgatóságai január közepéig elkészítik likviditási programjukat, amely segítségével időben be tudnak avatkozni, hogy a partnereket átsegítsék a kritikus időszakon.

A kereskedők számára a konszolidációs program végrehajtása mellett kiutat jelenthet az is, ha fuzionálnak, illetve felvásárolják egymást. Eppel János megjegyezte: a válság hozadéka lehet, hogy a kereskedelem megtisztul a pénzügyi és üzleti taktikáktól, az értékesítési darabszámok "kozmetikázásától". Az ügyvezető igazgató kérdésre válaszolva elmondta: az idén mintegy 35 ezer gépkocsit adnak el, ez 10 százalék körüli visszaesés az előző évhez képest. Volt olyan hónap az év második felében, amikor 20-30 százalékkal esett vissza az értékesítés. Jövőre még az ideinél is kevesebb, mintegy 28 ezer jármű értékesítésére látnak esélyt.

Eppel János rámutatott: a visszaesés ellenére a márkák őrizték magyarországi piaci részesedésüket. Az Audi még bővülni is tudott, miután a prémium szegmens eladásai nem estek vissza. A SEAT-ot már sújtja a válság, mivel részesedése kicsi a piacon, ehhez képest márkakereskedői hálózata kiterjedt. A Skoda esetében a főleg a kispénzűek által vásárolt Fabia modell iránt csökkent az igény a finanszírozási lehetőségek beszűkülése következtében.

A Volkswagen stabil ügyfélkörre számíthat, az importőr szerint a válság nyertese lesz azzal, hogy piaci részesedését a csökkenő darabszámok ellenére növelni fogja. A használtautó üzletág, a Weltauto az újautó-értékesítésnél mérsékeltebb visszaesésre számít az év végéig. Eppel János elmondta: a PH a következő évben likviditásának megőrzése érdekében elhalaszt egyes, tervezett beruházásokat, így például előkészíti, de csak 2009 után hajtja végre a budaörsi alkatrészbázis bővítését.

Hasonlóan járnak el az új szegedi és a budaörsi központ építésénél is. A PH az idén mintegy 2,5 milliárd forint beruházást hajtott végre, informatikai és ingatlan-fejlesztések keretében. A társaságcsoport árbevétele az idén eléri a 160 milliárd forintot. Eppel János kitért arra, hogy a gépjármű-értékesítésben érdekelt hazai érdekképviseleti szervezetekkel közösen lobbizik azért, hogy az ágazat kapjon segítséget a kormánytól a válság túlélése érdekében. Céljaik közé tartozik az állam által támogatott roncsbeszámítási program elindítása, valamint a biztosítók kárrendezési gyakorlatának módosítása a legális szervizek támogatása érdekében.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.