Mazda RX-8 2009: nincs megállás
A forgótárcsás forradalmár továbbfejlődik
A 2003-ban bemutatott Mazda RX-8 komoly vihart kavart a világ autópiacán. Megjelenése óta több mint 50 nemzetközi díjat nyert el, többek között Japánban megválasztották a 2003. év RJC autójának, majd ugyanabban az évben az ausztrál Wheels magazinnál ugyancsak az RX-8 lett az év autója.
2008.01.16 06:30ma.hu
2003-ban elnyerte az év motorja díjat, 2004-ben az év autója lett Szingapúrban és az Egyesült Királyságban, illetve a legjobb sportkocsi az USA-ban. Ezen kívül 2004-ben, 2005-ben és 2006-ban is felkerült a Car and Driver magazin tízes toplistájára. Mindent összevetve a Mazda világszerte csaknem 167 000 darab RX-8-ast adott el világszerte.
A 2009-es modellévre a Mazda még tovább tökéletesíti négyajtós, négyüléses sportkupéját, amelyet friss külső és belső megoldásokkal, nagyobb teljesítménnyel, valamint a sportos vezetés megszállottjainak szánt, új R3-as sportcsomaggal kínál.
Az RX-8 lényege ugyanakkor mit sem változott: megmaradt annak a nagy teljesítményű, kis tömegű, tökéletesen kiegyensúlyozott sportgépnek, aminek megismertük, és amelyet a világszerte elismert, kéttárcsás RENESIS forgótárcsás motor hajt. "Az 1967-es Cosmo Sport óta minden egyes Mazda sportautó tervezőit ugyanaz az alapvető cél vezérelte: élvezetesen vezethető, izgalmas megjelenésű, de könnyen fenntartható járművet kínálni az autózás szerelmeseinek." - mondta Tetsu Nakazawa, a Mazda észak-amerikai RX-8 termékfelelőse. A 2009-es RX-8 pontosan ezt a küldetést testesíti, hiánytalanul tolmácsolva a Mazda márka egyedi, jellegzetes génjeit.
Az igen sikeres RX-8 továbbfejlesztése érdekében a Mazda mérnökei a 2009-es modell megalkotása során három fő területre összpontosítottak: a dizájnra, a teljesítményre és a kialakításra. "Az RX-8 külsejét, belső terét, kialakítását és teljesítményét érintő módosítások egy új vizuális és teljesítményszintre emelik az autót" - fűzte hozzá Nakazawa.
A frissített stílusjegyek "minőségi-dinamizmust" ígérnek
Az RX-8 eredeti, atletikusan domborodó külső vonalai a mai napig egyedülállóak a piacon. 2009-re egy sor olyan módosítást vezettünk be, amelyek felfrissítik, megújítják az RX-8 megjelenését, ugyanakkor hűségesek maradnak az eredeti formai tematikához. A 2009-es év módosításai között említhetjük az áttervezett első és hátsó lökhárítókat, az orr kialakítását, a sportos, kiváló minőséget sugárzó első és hátsó lámpatesteket, valamint a nagyobb (immár 90 mm átmérőjű) kipufogókat. A 2009-es RX-8-as modell emellett új rajzolatú, ötküllős felnit kapott, amelynek szimbolikus, sportos dizájnja (az eltérő kerékméreteknél más és más elrendezésben) a forgótárcsás motorra emlékeztet.

Az RX-8 egyedülálló "freestyle" négyajtós kialakítása élő bizonyítéka annak, hogy egy vérbeli sportautónak sem kell a teljesítmény oltárán feláldoznia a helykínálatot vagy praktikumot. A különleges kialakítású, hátrafelé nyíló hátsó oldalajtóknak köszönhető, széles nyíláson át könnyű a ki- és beszállás. Ez az elrendezés akkor is különösen praktikus, ha gyermeket kívánunk beültetni a hátsó ülésre, illetve az ott elhelyezett gyermekülésre. Tágas hátsó üléseivel az RX-8 négy felnőtt utasnak kínál bőséges helyet, csomagtartójában pedig könnyedén elfér egy hétvégi kirándulás minden csomagja - sportautó soha nem volt még ilyen sokoldalú!
Az RX-8 külső formaterve hamisítatlanul sportautós, míg a beltérben kényelmes, intelligens kialakítás hívogat. A 2009-es változat esetében az egyszerű, funkcionális utastérben alkalmazott apró módosítások mindegyike a még élvezetesebb vezethetőséget szolgálja. Módosítottuk a középső műszerfalpanel kialakítását, amely dinamikus mozgás érzetét kelti. A fordulatszámmérő piros tartománya a vízhőfok emelkedésével együtt változik, valamint átdolgoztuk a kormánykereket, illetve az első és hátsó üléseket.
Az RX-8 kivételesen alacsony padlója lehetővé tette, hogy az üléseket mélyre helyezzük el, ami a süllyesztett műszeregységgel együtt alacsony tömegközéppontot, ugyanakkor kiváló kilátást eredményez. A Mazda tervezői kiemelt figyelmet fordítottak az első ülések hátfalának, valamint a hátsó üléspárnák kialakítására annak érdekében, hogy a hátul utazók a lehető legtágasabb lábteret élvezhessék.
A forgótárcsa-motívumot kreatív módon alkalmaztuk az RX-8 utasterében, így az, az üléseken is megjelenik. A stílusos beltér egyben a prémium minőség hatását kelti. A Mazda tervezőcsapata minden szempontból megvizsgálta az utastér összes alkotóelemét, és elegáns, vezetőközpontú légkört teremtett. A fejlett ergonómiai kutatások eredményeit felhasználva a Mazda mérnökei megállapították, hogy a vezetői fáradtság elsődleges oka a helytelen testtartás, ezért az első ülésekbe beépített optimális támaszokkal igyekeztek megelőzni a kényelmetlen üléshelyzetet. Ezenfelül az RX-8 műszereinek színét is úgy határozták meg, hogy az a lehető legkevésbé terhelje a vezető szemét.
Még sportosabb vezetési élmény
Az RX-8 minden ízében színtiszta sportautó, mely izgalmas vezetési élményt tartogat vezetője számára. A 2009-es modellévre mérnökeink további szerkezeti erősítések alkalmazásával fokozták az RX-8 karosszériájának merevségét. A rugóstag trapéz alakú toronykitámasztást kapott, és megnövelték az első tornyok merevségét is. A hátsó futómű geometriáját a jobb vezethetőség irányába hangolták, egyben fokozták a kardántengely merevségét, mérsékelték a NVH (zaj, rezgés és nyersesség) szintjét, és fokozták a teljesítményt.
Mindezen felül a manuális sebességváltóval szerelt modelleken 4,444-ről 4,777-re csökkentették a differenciálmű áttételét, ami jobb kezdeti gyorsítóképességet eredményezett. Miközben ezek a módosítások önmagukban minimálisak, összességükben jobb gyorsítást és menetteljesítményeket eredményeztek, miközben az RX-8 gázreakciója is javult, ami pedig eleve a forgótárcsás motor, és így az RX-8 egyik legnagyobb erőssége volt.
A kifinomult dinamizmus elérésében a Mazda a fejlett RENESIS (Rotary Engine Genesis - azaz a forgótárcsás motor újjászületése) motorra támaszkodott. A Mazda RX-8 továbbra is a világ egyetlen nagy szériában készülő, forgótárcsás motorral hajtott személygépkocsija. Miközben szívómotorhoz képest szokatlanul magas teljesítményt nyújt, a RENESIS gyorsulás, érezhető erőtartalék, valamint robbanékonyság tekintetében egyaránt túlteljesíti a hagyományos dugattyús motorokat.
A 2009-es Mazda RX-8 választható 232 lóerős kivitelben, hatfokozatú kéziváltóval, vagy 212 lóerővel, mely változathoz hatfokozatú sport-automata váltó tartozik, Formula 1-es stílusban a kormánykerékre szerelt váltófülekkel.
Az RX-8 forgótárcsás motorjában háromszögű tárcsák forognak körbe egy teljesen egyedi alakú égéstérben, ezzel a motor igen magas hatásfokon végzi a szívás, sűrítés, munkavégzés és kipufogás négy ütemét. A RENESIS kiemelkedően lágy járású, fordulatszám-kedvelő motor - maximális fordulatszáma 9000/perc (7500/perc az automata váltós kiviteleken) - és kevesebb helyet foglal, mint a hagyományos belső égésű motorok (körülbelül 60 százalékkal könnyebb és kisebb a hasonló teljesítményű V6-osoknál, illetve 40 százalékkal kisebb és könnyebb, mint egy négyhengeres motor). Valójában egy hagyományos, dugattyús motorral képtelenség lett volna megvalósítani az RX-8 formatervét és helykihasználását.
A negyven év forgótárcsás hagyományt kiteljesítő RENESIS motor oldalt kialakított szívó- és kipufogótorkokkal rendelkezik, amelyek összesített átömlőkapacitása a szívó oldalon csaknem harminc százalékkal haladja meg az elődökét, míg a kipufogótorok kétszer akkora lett. A szívó- és kipufogó ütemek összenyitásának rövidítésével, illetve a megnövelt fel- és leömlőfelületekkel elért hatásfok-javítás világelső teljesítményszint elérését tette lehetővé.
Az RX-8 1,3 literes szívómotorja az avatatlan szemlélő számára rendkívül kompaktnak tűnhet, különösen egy nagy lökettérfogatú V8-ashoz, vagy még inkább a tíz, tizenkét hengeres monstrumokhoz képest. Ugyanakkor a forgótárcsás rendszer elképesztően magas hatásfokának, a fejlett háromlépcsős szívórendszernek, valamint az elektronikus fojtószelepnek köszönhetően a RENESIS motor lágy, lineáris teljesítményt nyújt - nem is keveset.
Az RX-8-ban elöl alumínium kettős keresztlengőkaros futóművet alkalmaztak, ami az acél szerkezethez képest kisebb rugózatlan tömeget eredményez. A felső és alsó lengőkarokat egy igen merev segédvázra szereltük, ezáltal a hosszú karok lineárisan módosítják a kerékösszetartást az első kerekek be- és kirugózása során. Mind a négy keréknél egydugattyús gáztöltésű lengéscsillapítókat alkalmaztunk, nagy átmérőjű belső dugattyúkkal és szelepekkel, amelyek pontos visszajelzést adnak az útról, ugyanakkor lágy rugózást biztosítanak.
Az elektromos szervóval felszerelt, fogasléces kormánymű optimális mértékű visszajelzéssel szolgál a vezetőnek. A Mazda mérnökei saját útjukat járva elektromos motorra bízták a kormányrásegítést a hagyományos hidraulikus szivattyú helyett. A villanymotor kis sebességnél nagyobb erejű rásegítést biztosít, ezzel segítve a manőverezést, míg nagy sebességnél csökkenti a szervohatást, ami pontosabb kormányzást, közvetlenebb kormányreakciókat és több visszajelzést eredményez. Mindemellett - az RX-8 egyéb fejlesztéseivel összhangban - az elektromos kormányszervo jóval könnyebb, és kevesebb helyet foglal, mint a hagyományos hidraulikus rendszerek.
Maximális teljesítmény az RX-8 R3-tól
A vezetés rajongóinak igényeit hivatott kielégíteni a 2009-es RX-8-hoz kínált új, R3 sportcsomag. A létező legkiválóbb forgótárcsás sportautó-élményt kínáló R3 a legendás harmadik generációs RX-7 R1 és R2 csomagjait idézi, és többek között sportos hangolású futóművet tartalmaz Bilstein lengéscsillapítókkal, valamint uretánhabbal töltött első kereszttagokkal. Utóbbiak hab töltete jobb menetkomfortot, kisebb vibrációt, jobb kezelhetőséget eredményez.
Ami a megjelenést illeti, hátsó légterelő, oldalsó küszöbök, ködfényszórók, valamint egy sportos első lökhárító teszi agresszívvá az autót, a magas sebességindexű gumiabroncsokkal felszerelt, 19 colos kovácsolt alumínium felnikkel egyetemben. Az utastérben 300 wattos Bose audiorendszert kínál az R3 csomag, Centerpoint térhatású hangzással és AudioPilot zajcsökkentő technológiával. Ezen felül Bluetooth mobiltelefon kihangosító rendszert, bőr oldaltámaszokkal felszerelt első Recaro sportüléseket, bőr kézifékkart, valamint a Mazda fejlett kulcs nélküli nyitási és indítási rendszerét tartalmazza a csomag.
Ezen kívül három további felszereltségi szinten rendelhető az autó:
Sport, Touring (a Sporton felül Xenon fényszórók, ködlámpák, automatikusan elsötétedő tükör Homelink rendszerrel és 6-lemezes CD-váltó, valamint DSC; az automatikus sebességváltóval szerelt modellek esetében: 18 colos kerekek, önzáró differenciálmű, sportos hangolású felfüggesztés, nagyobb első féktárcsák; továbbá opciós csomagban Bose audiorendszer, napfénytető és SIRIUS műholdas rádió), illetve Grand Touring (a Touring szinten felül automatikus légkondicionáló, Bluetooth kihangosító, Bose audiorendszer, automatikus fényszórók, esőérzékelős ablaktörlők, motoros vezetőülés állítható deréktámasszal és memóriával, bőr ülőfelület, fűthető első ülések és külső tükrök, valamint kulcs nélküli nyitás és indítás).
Külön rendelhető extra a DVD-alapú műholdas navigációs rendszer, amely egyetlen lemezen tárolja a teljes USA, valamint Kanada egyes területeinek térképét. Ezen felül a csomagban napfénytető és SIRIUS műholdas rádió is kérhető.)
Kimagasló biztonság
Az RX-8 tervezésekor legalább akkora figyelmet fordítottunk a biztonságra, mint a teljesítményre. A Mazda számára a biztonság egyformán szól az esetleges baleset megelőzéséről és az ütközésvédelemről. Ennek a filozófiának köszönhetően az RX-8 segít vezetőjének a veszélyhelyzet elkerülésében, illetve balesetben hatékonyan óvja a bent ülőket. Az észak-amerikai közlekedésbiztonsági hivatal (NHTSA) borulásvizsgálatán az RX-8 elismerésre méltó ötcsillagos eredményt ért el.
A Mazda mérnökei számos aktív és passzív biztonsági megoldással látták el az autót. Az előbbiek közé (amelyek a vezető beavatkozását feltételezik) sorolhatjuk a mind a négy keréknél megtalálható nagy átmérőjű, blokkolásgátlóval szerelt tárcsafékeket, illetve a precíz kormányművet és felfüggesztést. A DSC menetstabilizáló rendszer (a Sport felszereltségi szinthez a Performance csomagban rendelhető, a Touring és Grand Touring kiviteleken szériafelszerelés) kimagasló stabilitást biztosít, ám megfelelő vezetési és útviszonyok mellett a vezető kedve szerint ki is kapcsolhatja a rendszert.
A passzív rendszerek, amelyek a vezető közbeavatkozása nélkül, automatikusan lépnek működésbe, ugyancsak hiánytalanul megtalálhatók az RX-8-ban. Habár az autó nem rendelkezik B-oszloppal, karosszériája kivételesen merev, köszönhetően a hátsó ajtókba épített függőleges merevítő oszlopoknak, valamint a biztonsági reteszeknek, amelyek összekötik az ajtókat, illetve közvetlenül a tető- és padlószerkezethez rögzítik azokat. A váz elemeinek integrálása révén az ütközés energiája a karosszéria egészén oszlik szét, ezzel is csökkentve egy esetleges ütközés romboló hatását.
Az RX-8 egyéb passzív biztonsági szériatartozékai közé tartoznak az első légzsákok, az ülésekbe beépített oldallégzsákok, valamint a függönylégzsákok. Az autó orra és a motortér kellő gyűrődő-zónát biztosít, az első ülések speciális kialakítása segít megakadályozni az ostorcsapás jellegű nyaksérüléseket, a fékpedál pedig nagy erejű ütközéskor leválik felfüggesztéséről, így előzve meg a lábfej és a lábszár sérülését. Mind a négy ülésen hárompontos biztonsági öv található. A tervezők még a gyalogosok biztonságára is gondoltak: az RX-8 is megkapta a Mazda különleges "shock-cone" motorháztetejét, amely a hagyományos szerkezeteknél jobban deformálódik gázolás esetén ezzel óvva meg a gyalogost, ugyanakkor mindennapi használat mellett kellőképpen merev és szilárd.