Portfólió
Telekocsi szolgáltatással bővít az Uber: jön az UberPool
A városi autóforgalom ritkításához járulhat hozzá az Uber új, telekocsi szolgáltatása.
2016.06.07 14:38MTI“Sokkal hatékonyabban kellene hasznosítanunk a világ legnépszerűbb közlekedési eszközét, az autót” – írja a Wall Street Journalban megjelent vendégkommentárjában Travis Kalanick, az Uber vezérigazgatója.
“Ha az autókban minden ülőhelyet be tudnánk tölteni azzal nagyban csökkenthetnénk az utak forgalmát és az egy utasra jutó költségeket” – fejtette ki.
A fuvarmegosztó szolgáltató vállalatnak a telekocsi funkcióra kifejlesztett UberPool alkalmazása az egy helyre tartó utasokat hozza össze egymással.
“Az UberPool megtalálta a jövőbe vezető utat” – mutatott rá Christian Freese, az Uber németországi igazgatója, hangsúlyozva, hogy “pontosan ez az, amire szükség van”.
A szolgáltatás németországi beindításának kezdete azonban még nem tisztázott, mivel jogi akadályai vannak. Az UberPool szolgáltatás már a világ harminc városban érhető el és az Uber saját adatai szerint ezekben a városokban már minden ötödik Uber fuvart a telekocsi szolgáltatás adja.
Az Uber szülővárosában, San Franciscóban pedig, ahol a szolgáltatás 2014 nyarán indult be, minden másodikat. A szolgáltatással lefedett városok fele Kínában van. Európában Londonban és Párizsban érhető el a szolgáltatás. Hasonló telekocsi szolgáltatást az Uber kínai riválisa, a Didi Chuxing is nyújt.