Figyelmesebben autózunk?
Kevesebb baleset az autópályákon
2008 első félévében számottevő mértékben csökkent a balesetek száma az előző év hasonló időszakához képest az Állami Autópálya Kezelő Zrt. által kezelt gyorsforgalmi úthálózaton, miközben annak hossza és forgalma is növekedett.
2008.09.05 08:13ma.huA statisztikák és a szakemberek véleménye szerint azonban továbbra is egyértelműen megállapítható, hogy javarészt még mindig súlyos emberi mulasztások állnak a szerencsétlen kimenetelű pályaesemények hátterében.
Az ÁAK Zrt. szakemberei folyamatosan elemzik a társaság kezelésében lévő autópálya-szakaszokon bekövetkező balesetek körülményeit és azok kiváltó okait.
Az elmúlt évek során regisztrált pályaesemények értékelése és a közlekedésbiztonsági szakterületen leggyakrabban használt statisztikai mutatók alapján elmondható, hogy az útkategóriák közül az autópályák forgalombiztonsága a legkedvezőbb.
A hazai autópályákon gyakorlatilag háromszor kisebb a baleseti kockázat, mint az országos közutakon, ugyanakkor az egyes balesetek átlagosan súlyosabbak, hiszen a forgalom átlagsebessége is lényegesen nagyobb.
Az idei első féléves adatok vizsgálatát követően megállapítható, hogy a társaság kezelésében lévő úthálózat forgalma átlagosan 9,5 százalékkal növekedett, ezzel szemben a balesetek száma 12,2 százalékkal csökkent, ami pozitív változás a megelőző esztendők tendenciájához viszonyítva.
A teljes képhez persze az is hozzátartozik, hogy a személyi sérüléses balesetek száma összességében stagnálást mutat. Ennek összetevőit vizsgálva kiderül, hogy a halálos balesetek száma nem változott, a súlyos sérüléssel járó esetek száma viszont 12 százalékkal csökkent, a könnyű sérüléses esetek száma pedig 10,5 százalékkal emelkedett.
A személyi sérüléses balesetek előfordulásának tekintetében az egyes útszakaszok eltérő képet mutatnak: míg az M0 (13,6%) és az M1 (32,4%) esetében jelentős csökkenés, addig az M3 (8,9%) és az M7 (21%) vonatkozásában számottevő emelkedés figyelhető meg.
A forgalom nagyságát figyelembe vevő relatív baleseti mutató is a közlekedésbiztonsági helyzet javulását jelzi az ÁAK Zrt. által kezelt gyorsforgalmi úthálózaton.
Az adatokból ugyanis kiderül, hogy az 1 millió járműkilométerre jutó személyi sérüléses balesetek száma a 2007 első félévéhez képest 6,3%-kal csökkent.
Ezenfelül a szerencsétlen kimenetelű pályaesemények súlyosságát is figyelembe vevő súlyozott relatív baleseti mutató pedig 15,6 százalékos javulást jelez az előző év hasonló időszakához képest.