Uniós forrásból
Befejeződött a kóspallagi bekötőút felújítása
Több mint egymilliárd forint uniós forrásból felújították a Pest megyei Kóspallag felé vezető bekötőút 6,6 kilométeres szakaszát.
2014.08.14 07:44MTI
Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztályának vezetője elmondta, hogy a rekonstrukció a megyében az idén több mint 40 kilométernyi mellékutat érintő uniós akcióterv része, ezekre a munkálatokra összesen 7,4 milliárd forintot költenek.
A kóspallagi bekötőút most befejeződött, 1,2 milliárd forintba kerülő rekonstrukciója során a kivitelező például megerősítette a rossz állapotban lévő pályaszerkezetet, felújította a burkolatot, a padkát, az árkokat és a csőátereszeket.
A projektnek köszönhetően az érintett szakaszon a korábbinál nagyobb biztonsággal, gyorsabban lehet haladni – tette hozzá az osztályvezető.