Több mint másfélszáz diákkal
Négyhetes nyári gyakorlat kezdődött az Audinál
A motor- és járműgyártásoz kapcsolódó 11 szakma képviseletében összesen 159 fiatal kapott helyet a programban, kétharmaduk szakmunkásképző intézmény tanulója.
2014.06.16 15:25MTI
Több mint másfél száz diák kezdte meg négyhetes nyári gyakorlatát hétfőn az Audi Hungaria motor Kft.-nél; ők lesznek azok, akik szeptembertől a társaságnál töltik szakmai gyakorlatukat a duális képzés keretében.
A motor- és járműgyártásoz kapcsolódó 11 szakma képviseletében összesen 159 fiatal kapott helyet a programban, kétharmaduk szakmunkásképző intézmény tanulója. Ők egy, míg a szakközépiskolások két éven keresztül tanulhatnak a járműgyárban - mondta el az MTI érdeklődésére a kezdőnapon Knáb Erzsébet, az Audi Hungaria Motor Kft. személyügyekért felelős ügyvezető igazgatója.
A társaság tájékoztatás szerint a diákokat a járműgyár három helyi partner-középiskolájából toborozták, körülbelül kétszer ennyi jelentkező közül választva ki őket.
Az utóbbi években azt tapasztalták, hogy a partnerintézményekbe mind több más településen élő fiatal jelentkezik abban a reményben, hogy utána bekerülhet az Audi képzési rendszerébe, majd munkatárssá válhat. Eddig összesen több mint 1400 szakmunkástanulót képeztünk Győrben,az Audinál - hangsúlyozta Knáb Erzsébet.
A most beállókkal együtt mintegy 260 fiatal tanulója van a projekt- és képzési központnak, amelyre kulcsszerep hárul a járműgyár dolgozói utánpótlásának biztosításában.
A fiatalokat itt nem hagyományos oktatási programok keretében képzik, tanáraik - problémák vázolásával, feladatok kiadásával - sokkal inkább támogató mentorként lépnek fel.