Közúti baleset
Egy ember életveszélyesen, négyen súlyosan megsérültek Fótnál
Egy ember életveszélyesen, négyen súlyosan megsérültek Fót és Csomád között vasárnap délelőtt egy frontális karambolban.
2013.10.13 16:36MTI
A korábbi rendőrségi információk szerint két személyautó ütközött össze ismeretlen körülmények között a két Pest megyei települést összekötő úton, ahol teljes lezárás van érvényben.
Nagy Zsófia, a mentők ügyeletese az MTI érdeklődésére elmondta, hogy egy mentőhelikopterrel és négy mentőautóval vonultak ki a helyszínre, ahonnan összesen öt középkorú sérültet - egy férfit és négy nőt - vittek különböző kórházakba. Az egyik sérült életveszélyben van - tette hozzá.
Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője azt közölte, hogy az autókban utazókat a fővárosi tűzoltók a két gépkocsi tetejének levágása után tudták csak kiemelni, s átadni a mentőknek.