Decembertől szállít utasokat
Bemutatták az új trolibuszt Szegeden
Bemutatták az új szegedi trolibuszt pénteken a Tisza-parti városban, az Ikarus-Skoda konzorcium által gyártott jármű előreláthatólag decembertől szállít utasokat a csongrádi megyeszékhelyen.
2013.09.20 14:32MTI
Nádas Levente gyártási üzletfejlesztési igazgató elmondta, az új jármű karosszériáját a Magyar Autóbuszgyártó Kft. készítette Székesfehérváron, a villamos berendezést a cseh partnernél, a ?koda Electric a.s. cégnél szerelték be és üzemelték be.
Az alacsonypadlós, csuklós, klimatizált, 124 személyes trolibusz csaknem 19 méter hosszú, több mint 2,5 méter széles és akkumulátoros üzemben, felső vezeték nélkül több mint 7 kilométert képes megtenni – tudatta a szakember.
Botka László (MSZP) szegedi polgármester elmondta, az uniós támogatással megvalósuló szegedi tömegközlekedés-fejlesztési projekt a befejezéséhez közeledik. A csaknem 30 milliárd forintos összköltségű program keretében bővítették és korszerűsítették a város villamos- és trolibusz-hálózatát, fejlesztették a járműtelepeket.
A projekt részeként új villamosokat és trolibuszokat is vásárolt a város. A Tr187-es típusú troli prototípusának először a kötelező vizsgákon kell megfelelnie, hogy megszerezze a típusbizonyítványt az ősz folyamán. Az új jármű – amely a város lakóinak szavazata alapján piros színű lett – előreláthatólag december közepétől szállíthat utasokat az újonnan kialakított 10-es trolivonalon.