Árvíz
Nagymarosnál már több centiméteres az apadás, délebbre dőlnek a csúcsok
Az egyik legkritikusabb pont, Szigetmonostor védelmére helikoptereket is bevetettek.
Budapestnél már csökken a víz, nézze meg a képeket! >>>

Nagymarosnál már több centiméteres apadás mérhető, a Duna Budapest felett lassan, centiméterről centiméterre vonul vissza - közölte honlapján a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a honlapján hétfőn reggel.
Nagymarosnál a legutóbbi mérés szerint háromóránként egy-két centimétert is apadt a Duna.
Az egyik legkritikusabb pont, Szigetmonostor védelmére helikoptereket is bevetettek - áll a tájékoztatóban. Vasárnap délután a Szolnoki Helikopterbázis helikoptere ötvenöt úgynevezett big baget, azaz ötvenötször egy köbméternyi homokot szállított a horányi településrész védműveinek megerősítésére. Éjszaka az egyik töltésen átfolyó vizet vezették el. Horányból eddig 305 embert telepítettek ki.
A helyszínre két csónakot rendeltek, és 117 hallgató is érkezett a közszolgálati egyetemről.
Tahitótfaluban egy külterületi részen megjelent a víz a gát fölött, hajnalban három embert kellett kiköltöztetni. A víz mintegy egyhektárnyi területet öntött el. Egy házat is körbekerített a víz, a tulajdonos - aki több nagy értékű lovat is tart istállójában - azonban nem kért segítséget. Három munkacsoport folyamatosan szemlézi a területet, és méréseik szerint az elárasztott terület vízmagassága órák óta nem növekedett.
Százhalombattán ellennyomó medencét alakítottak ki a megsérült út buzgárja elleni védekezésül, a feltörő vizet homokzsákokkal körülkerítették. Szentendrén a mobil árvízvédelmi fal tartja a víztömeget, a csurgásokat, szivárgásokat folyamatosan ellenőrzik.
Verőcén a házak bejáratait homokzsákokkal zárták el, három utcában folyamatos a védekezés, a szennyvíztelepet lezárták. Dunabogdányban a Kossuth úton és a kerékpárúton kell védekezni homokzsákokkal a szivárgás ellen.
Két napig nem lesz tanítás a nagymarosi iskolában, ahol a konyha kapacitásának egy részét az árvízi védekezők ellátása köti le. A város mentén éjfél óta körülbelül 6 centimétert apadt a Duna - közölte a település polgármestere hétfő reggel.
Petrovics László (független) elmondta, a tankerületi igazgatóval egyeztetve döntöttek arról, hogy hétfőn és kedden nem lesz tanítás, ami körülbelül 400 gyermeket érint. Az iskolában ugyanakkor ügyeletet biztosítanak. A napközis konyhán most főként a gáton dolgozó csaknem 300 embernek, továbbá az óvodásoknak, az időseknek, valamint az épület egyik szárnyában elhelyezett kitelepítetteknek főznek - mondta a polgármester.
Hétfőn újabb vízbetörés már nem volt, és nagyobb buzgárok sem keletkeztek ezen a folyószakaszon. Éjjel az ár elsodort egy csónakot, amelyet aztán a vízi rendőrség vontatott el - ismertette a polgármester.
Nagymarosnál éjféltől reggelig 6-7 centimétert csökkent a Duna vízszintje, és igen lassan tovább apad a folyó.
A gáton dolgozók jelenleg a védmű karbantartására és a figyelőszolgálatra összpontosítanak - közölte Petrovics László.

A Duna Budapesttől délre fekvő területein is - ahol még árad a folyó - rekordmagasságú a vízállás a Belügyminisztérium Vízügyi Felügyelőség hétfő reggeli adatai szerint.
Adonynál 761 centiméteren állt a Duna reggel 7 órakor, az eddigi legmagasabb vízállás itt 739 centiméter volt.
Tassnál 900 centimétert mértek, korábban 888 centiméter volt a rekord.
Dunaföldváron 703 centiméteres a Duna vízállása, ez pontosan annyi, mint a korábbi legmagasabb érték.
Paksnál 870 centimétert mértek, ez 2 centiméterrel alacsonyabb a legmagasabb vízszintnél.
Bajánál 938 centiméteren áll a folyó, az eddigi legnagyobb víz 976 centiméter volt.

Az Országos Vízügyi Igazgatóság adatai szerint hétfő hajnalban Dunaföldvárnál érte el az eddigi legmagasabb, 703 centiméteres vízállást a Duna.
A város térségében a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság előrejelzése alapján hétfő este 720 centiméteres vízállással tetőzik a folyó.
Horváth Zsolt, a város független polgármestere az MTI-nek elmondta: reggel nyolc órakor már 708 centiméter volt a vízszint.
A településen csaknem két kilométer hosszan 23 ezer homokzsákból építettek ideiglenes védművet; az egykori úttörőtábor, a kajak-kenu szakosztály bázisa, a jachtkikötő, a strand- és gyógyfürdő, valamint a szennyvízrendszer védelméről kellett gondoskodni.
Lakóház nincs veszélyben Dunaföldváron - mondta a polgármester.