Bár tudják, hogy hatékonyabb, mégsem használják

A magyar cégek többsége még nem alkalmazza az e-számlázást

A magyar cégek többsége még nem él az e-számlázás kínálta lehetőségekkel az Itella Information nemzetközi kutatása szerint, bár a cégvezetők látják, hogy ezáltal jelentős költségcsökkentést és hatékonyabb működést lehetne elérni.

2010.06.06 11:17MTI

Az Itella Group - a korábbi Finn Posta - e-számlázással foglalkozó leányvállalata 2010 tavaszán elvégzett reprezentatív kutatása 16 európai ország számlázási szokásait vette górcső alá.

A kutatásból kiderül: míg Európában már terjed az e-számlázás - az európai vállaltok 50 százaléka küld és fogad e-számlát -, addig a hazai cégek kimenő számláinak 88, bejövő számláinak pedig 83 százaléka még mindig papír alapú.

A magyar cégek számláikat közel 90 százalékban házilag nyomtatják, munkaerőt, munkaidőt, helyet, gépet és anyagot nem kímélve. Finnországban a számlanyomtatást több mint fele részben (54 százalék) megfelelő technológiával rendelkező, nagy tömegű számlanyomtatásra specializálódott szakcégekhez szervezik ki a kutatás eredményét ismertető sajtóközlemény szerint.

Más északi országokban, Nagy-Britanniában és Ausztriában a számlákat nyomtatás helyett elektronikus formátumban, e-mailen keresztül küldik az ügyfeleknek. Ez a módszer Magyarországon is ismert, de kevéssé elterjedt (9 százalék).

A legfejlettebb e-számlázási megoldást azonban nem is ez jelenti, hanem az, amikor a számlázások - küldések és fogadások - teljesen zárt elektronikus rendszerben zajlanak, amikor a folyamat szinte teljesen automatizált. Finnországban a számlák 23 százalékát már ma is ilyen zárt elektronikus rendszerben bocsátják ki, de a megfontolt britek és a racionális németek is élen járnak a módszer bevezetésével.

Az Itella Information megvizsgálta azt is, hogy milyen célokat tűznek ki, milyen előrelépést várnak a hazai cégek saját számlázási folyamataikban a következő két-három évben. A megkérdezett cégvezetők 84 százaléka felismerte, hogy a számlázás terén további megtakarításokat lehet és kell elérni.

A magyar cégek többsége két-három éven belül szívesen átállna a kimenő és bejövő számlakezelés mainál hatékonyabb, gazdaságosabb és környezetkímélőbb rendszerére. Az e-átállás feltételei Magyarországon mind a számviteli szabályozást tekintve, mind az e-számlázáshoz igénybe vehető külső szolgáltatások szempontjából adottak, az e-számlázást 2009 óta már az APEH is hivatalosan elfogadja.

A hazai cégek több mint 80 százaléka mindenekelőtt a számlázási költségek csökkentését szeretné elérni. Közel 60 százalék számára fontos, hogy visszaszoruljanak a számlázáshoz kapcsolódó manuális, élőmunka-igényes munkafolyamatok.

A döntéshozók több mint fele (53 százalék) úgy látja, hogy a számlázási folyamatok hatékonyabbá tétele vállalati cash-flow szempontból is fontos, hiszen általa fel lehetne gyorsítani a pénzáramlás ütemét.

A döntéshozók számára fontos cél még, hogy a beérkező számlák lehetőség szerint közvetlenül a cég informatikai rendszerében landolhassanak (48 százalék), valamint, hogy a számlák archiválása is elektronikusan megtörténhessen (47 százalék). A döntéshozók 45 százaléka környezetvédelmi szempontból is újragondolná a bejövő számlák kérdését.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.