Munkát adnának 22 ezer alkalmazottnak
Újjáéled az adórendőrség!
Az új kormány az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH), valamint a vám- és pénzügyőrség összevonásával három egységből álló szervezetet hozna létre, amelynek harmadik egysége az adórendőrség lenne - írja a Magyar Nemzet keddi számában.
2010.04.27 07:01Magyar NemzetA lap információi szerint az új hatóság munkát adna az APEH 15 ezer, valamint a vám- és pénzügyőrség hétezer alkalmazottjának is. Az adórendőrséget a rendvédelmi szerveknél dolgozókból töltenék fel. Az elképzelés legfontosabb eleme a közterhekkel kapcsolatos bűncselekményekben nyomozó adórendőrség lenne.
A Magyar Nemzet emlékeztet arra, hogy az Orbán-kormány idején már működött ilyen intézmény APEH Bűnügyi Igazgatóság néven. Annak idején az igazgatóság évente kétezer vádemelési indítványt nyújtott be az ügyészségnek.
A szervezet akkor alkotmányellenesen működött, írja a Magyar Nemzet, mert az adórendőrség felállításáról szóló törvényt kétharmados többséggel kellett volna megalkotni. A lap megjegyzi: "ez - a választások eredményét ismerve - most nem lehet probléma".
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


