Nem vallották be a jövedelmet
Közel százmilliós adócsalást lepleztek le a vámosok
Közel százmillió forintos adócsalást derített fel a Vám- és Pénzügyőrség Dél- alföldi Regionális Nyomozó Hivatala több Bács-Kiskun megyei társaságnál - tájékoztatta a pénzügyőrség regionális parancsnokságának sajtóreferense pénteken az MTI-t.
2010.04.09 10:52MTIA három kecskeméti céget képviselő két magyar állampolgár az Európai Unió más országaiból haszongépjárműveket hozott Magyarországra, majd azokat értékesítette, azonban bevételének egy részét nem vallotta be az adóhatóságnak – közölte Némedi Varga Éva.
Ezzel a módszerrel több év alatt összesen 32 millió forint áfával rövidítették meg az állami költségvetést – tette hozzá.
Az őrnagy közlése szerint a nyomozás során a pénzügyőrök azt is megállapították, hogy a három társaság az áfa-csaláson túl, összesen több mint 64 millió forint társasági adó megfizetését is elmulasztotta.